HTML

BuSho

Blogajánló

Jövőre is BuSho

2014.12.09. 05:54 V. Meredek

A 2014-ben tizedik alkalommal megrendezett BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált követően máris itt a folytatás és decemberben megkezdődik a nevezés a 11. Fesztiválra, melynek felhívásában, szabályzatában, ezúttal is apróbb módosításokat vezettünk be. A korábbi években sikerrel beindított nevezési platformok mellett megújult a BuSho saját online nevezési felülete, mely megkönnyítheti a későbbi adminisztrációs terheket. Továbbra is kizárólag online nevezéseket fogadunk, sőt tavaly óta a nevezési lapot sem kell kinyomtatni és aláírni, tehát megszűntettünk minden postaköltséget. Nevezni továbbra is a megszokott kategóriákban lehet, azaz 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti filmeket várunk, melyek 2013. január 1. után készültek! Kérünk minden alkotót, hogy olvassa el a szabályzatot a nevezés feltöltése előtt, nevezze el filmjét az ott feltüntetettek szerint és lehetőség szer int tartsa be a határokat, úgy, mint hossz, képméret, filmméret, fájltípus, szinopszis hossza ésatöbbi! Akinek gondot okoz a megfelelő formátum létrehozása, azoknak beillesztettünk egy fájl konvertálót a weboldalra és reméljük ezek után senkinek nem okoz majd problémát a nevezés beküldése! Részletek.

Szólj hozzá!

Címkék: 2015

A franciák vitték az aranyat

2014.09.07. 10:53 V. Meredek

A francia Albane Fioretti alkotása nyerte a 10. BuSho fődíját. Az Every day is a small life c. film kertvárosi idillt mutat be. Az Ezüst BuShót Tóth Barnabás Újratervezés című filmje érdemelte ki. Az elismeréseket tegnap este adták át a Puskin moziban, az ötnapos fesztivál zárásaként. Az Arany Bushót elnyerő kisfilmet „kifinomult intelligencia jellemzi tartalmi és formai síkon egyaránt; az emberi viszonyok ábrázolása, a humor, a dráma ugyanolyan erős, mint a színészi játék és a képi megvalósítás" – hangzott el a nemzetközi zsűri értékelése a díjátadón.   

A Wolfgang Leis rövidfilmszakértő, Mark Rimmell brit jelmez- és díszlettervező, a horvát filmszövetséget képviselő Marija Ratkovic, Bordos Anikó filmrendező, valamint Roberto Barrueco, a barcelonai Mecal fesztiváligazgatója alkotta zsűri által a második helyezettnek rangsorolt magyar alkotásban Pogány Judit és Kovács Zsolt jelenít meg egy középkorú házaspárt. A mű – amely tavaly elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját és egyebek mellett Montrealban is vetítették – a zsűri szerint a szeretet mélyrétegeiről szóló őszinte film, kiváló szereposztással, erős mondanivalóval, aminek „ritmusa pontos, mint az egészséges szívverésé".

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi hír 2014 díjátadó

Perverzek és zombik

2014.09.04. 07:29 V. Meredek

Egy horrorfilmnél nem baj, ha több sebből vérzik – tartja a mondás, és valóban, az idei BuSho-n is lesz bőven vér és bél meg némi divatos zombifikáció.

Újfent megállapítottuk, hogy a BuSho-életérzés létezik. Van. Pezseg. Terjed. Ragad. Tegnapelőtt este, a megnyitó után Rackajam koncert történt a Trafikban, elég sokan voltunk, sok jó ember jó helyen. Tegnap délelőtt pedig - kicsit kimozdulva a moziteremből, ismerkedve egymással és a fővárossal - a már megszokott Veterama / BudapeXtreme programsorozat első állomására vittük vendégeinket. A veteránbuszos városnézés a főváros 10 legfontosabb turisztikai látnivalójával kecsegtetett. Látnivaló a vásznon is akadt.

A versenyprogramból:

 

Szólj hozzá!

10 éve a felszínen!

2014.09.03. 07:59 V. Meredek

A kezdetektől szemlélve fesztiválunk sorsát és elhelyezkedését, egy erőteljes fejlődés figyelhető meg, mert egyre szebb mozikba kerülünk. Kezdtük a Kultiplexben, onnan mentünk az Almássy Téri Szabadidőközpontba, végül a Vörösmarty moziban kötöttünk ki, most pedig a csinos Puskin mozi fogadott be.

Tegnap este hétkor bekövetkezett a hivatalos megnyitó, ismerős tömeg, minden négyzetméter tisztességesen kihasználva, ízletes érdeklődés, a nyerhető díjak egy pillanatra felbukkantak, hogy szombatig szigorúan el is tűnjenek sztendbájolni. Kerek várakozás a levegőben, kerek tekintetek, melyek a héten bőven igénybe lesznek véve.
”Kicsit aggaszt a hangosítás, amivel volt némi gondunk még a Vörösmartyban, de biztos megoldjuk, egyébként minden rendben, a vendégek szállingóznak, szintén új szálláshelyre, egy valami változatlan: a BuSho rövidfilmek színvonala, mint mindig, ezúttal is HQ!” – meséli Gábeli Tamás fesztiváligazgató.

Kép 013_1.jpg

De minden kifogástalanul pörgött. Újra Szabó Sípos Barnabás bontotta a megnyitó vitorláit, majd Balatoni Mónika jelent meg, a rendezvény fővédnöke, a kulturális diplomáciáért felelős államtitkár a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól: „Nehéz pillanat ez, mert úgy jöttem ide, mint államtitkár, de a sok ismerős arc láttán, mintha hazaérkeztem volna. Én is egy olyan magyar állampolgár vagyok, aki imádja a magyar filmeket. Büszkén állhatunk itt, hiszen világszinten jegyzik a magyar filmeket. A kulturális diplomácia egyik legjobb hírhozói a filmek. Ez a fesztivál pedig remek alkalom a kommunikációra, hiszen a diplomácia is arra épül. Ez ad alapot arra, hogy legyen mit képviselni a világban.”

Szólj hozzá!

Címkék: mozi megnyitó 2014 busho

meghívó

2014.08.29. 09:32 V. Meredek

Jövő kedden indul az őrület. Részletekért katt ide.

Szólj hozzá!

Címkék: mozi megnyitó 2014

Már csak keveset kell aludni és indul a 10. BuSho!

2014.08.22. 13:45 V. Meredek

spider-monkey_719_600x450.jpg2014. szeptember 2. és 7. között jubilál azaz tizedszer kerül megrendezésre a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. Ne maradj ki! A fesztiválnak 6 évig otthont adó Vörösmarty mozi bezárásával a központi vetítések helyszíne ezúttal a Puskin mozi és a Corvintető lesz, a vidéki helyszínek között pedig szintén debütál majd Sopron. A versenyprogram és az információs vetítések mellett ismét kiállítások, partnerfesztiválok legjobbjai, workshop bemutatók és a fesztivál jóvoltából immáron negyedik alkalommal Magyarországon, az Európai Film Akadémia előző évi rövidfilmes kategóriájának jelöltjei is bemutatásra kerülnek majd.

A szokásos tavaszi 2 hónapos kemény szelektálást követően, melynek során több, mint 70 országból közel 1200 rövidfilm került az előzsűri elé –kategóriánként hozzávetőlegesen 135 animáció, 165 kísérleti és 835 fikciós film- megszületett a 10. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramja! Ha hihetünk a statisztikát készítők pontosságában, akkor elég érdekesen alakult a nevező országok sorrendje, bár a nevek a szokásosak, a számok viszont szinte hihetetlennek tűnnek, miszerint: Németország 136 nevezést küldött, Spanyolország 137-et, míg az idei képzeletbeli dobogónk legfelső fokán az USA áll, nem kevesebb, mint 138 alkotással! A jól bevált 15 órás versenyprogramba ezúttal 81 alkotás jutott, az információs vetítésekbe, az animációs és a magyar panoráma szekcióba pedig összesen szintén ennyi.

Szólj hozzá!

Címkék: mozi megnyitó 2014 indul

Májusi eső az aranyér'

2014.05.15. 08:51 V. Meredek

Kép 002_1.jpg

Bizonyára sokan hallottátok már, hogy hosszú évek óta tartó súlyos küzdelem után április elején végleg bezárt a Vörösmarty mozi, ahol az elmúlt 6 évben rendeztük a rövidfilmfesztivált. Körbenéztünk a lehetőségekről a városban, elöljáróban annyit, hogy a Bálna, a BMC, a Puskin mozi és a Corvin tető is a palettán, mire a versenyprogram kiderül, biztosan tudjuk majd a helyszínt is. Végül egy széljegyzet: megjelenési lehetőségek a 10. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál katalógusában. Végül, de utolsósorban várjuk 1%-os felajánlásaitokat, köszönjük! Néhány nappal a többfordulós határidő lejártát követően összeszedtük az első nem hivatalos nevezési statisztikát, mely a különböző duplikációk vagy borítékban maradt nevezések felbukkanásával lesz majd végleges! az első számsort összeadva számisztikailag olyannyira érdekes eredmény született, hogy pont az Alapítvány postacímének irányítószáma, azaz 1141 az eredmény!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek mozi 2014 busho

10. BUSHO NEVEZÉS

2014.03.21. 11:17 V. Meredek

A decemberben elindított jubileumi 10. BuSho fesztiválra már eddig több, mint 500 nevezés érkezett, ráadásul egyre több fesztivál gyűjtőportálon jelenünk meg, melynek következtében filmhiányban nem szenvedünk majd ebben az évben sem! Az előkészületek már javában zajlanak, a jubileumi nemzetközi zsűriben kiváló nemzetközi szaktekintélyekkel folynak az egyeztetések és reményeink szerint a pályázataink is sikerrel szerepelnek majd a kuratóriumok előtt. Mivel különösen a külföldi vendégeink körében népszerű, persze általunk is szeretett filmszínházunk, a Vörösmarty mozi körül továbbra is nagy a bizonytalanság, ezért bízunk benne, hogy az áprilisi zűrzavart követően stabilizálódik majd a helyzet és továbbra is itt szervezhetjük a fesztivált. A Bálna pedig okádjon Jónást...

Szólj hozzá!

Címkék: hír 2014 indul busho

ÖSSZEÁLLT AZ IDEI ARCHÍVUM

2013.12.06. 06:12 V. Meredek

Kép 002_1.jpgA fesztivál végét minden esztendőben a szeptembert követően az elszámolások és beszámolók elfogadása jelenti, a legvégső akkord pedig, amikor elkészülünk az éves referencia füzettel, werkfilmmel és így összeállíthatjuk az éves archívumunkat! Idáig fajultak a dolgok ebben az évben is, tehát fogadjátok szeretettel a felsorolt anyagokat, jó sok munka van mindegyikben és bár néhány tollforgatónak inkább a puccos vörösszőnyeges arcnélküli fesztiválokon lenne a helye, azért mi büszkén támaszkodunk inkább az értéket közvetítő kollégákra... A reakciókban sem válogatunk és ha valakinek gondja van valamivel, azt is bevesszük a füzetbe, a végén pedig ismét rengeteg fotóból állítottuk össze azt a montázst, melyből sok év múlva is tudni fogjuk, igen ez volt a képzelt világvégét követő első esztendő ahol folytatódott a móka!

Szólj hozzá!

Címkék: film fesztivál hír évzáró busho 2013

TAROLTAK AZ “IPAROSOK” – KIOSZTOTTÁK A 9. BUSHO DÍJAIT

2013.09.10. 10:36 V. Meredek

pözsgő.jpgSzeptember 7-én este a budapesti Vörösmarty moziban kiosztották 9. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait. Idén, a beérkezett 939 alkotás közül 78 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyet a helyszínen a nemzetközi zsűrivel és az Országos Diákzsűrivel közösen tekinthettek meg az érdeklődők a hét folyamán, majd ezek közül kerültek kiválasztásra a győztesek, akik a Solide Art által készített gyönyörű szobrocskákat vihették haza! A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem produkcióit négyszer szólították a színpadra!

Először a Diákzsűrit szólították a színpadra, akik két különdíjat és egy fődíjat osztottak ki és akiknek nevében elsőként Kránicz Bence lépett a mikrofonhoz: „Nem akadt még egy film az idei mezőnyben, amely ilyen természetesen és magától értetődően tudta volna összehangolni a romantikát a fantasztikummal. Anthony Sabet filmjének zöld jelzésére mi is kiléphetünk a szürke hétköznapokból. Különdíjas a Walk The Light.” Sepsi László következett: „Díjazottjaink között egyetlen film volt, ami vérre menő vitákat váltott ki a diákzsűri tagjai között, ezzel is jelezve, hogy korának egy igen fontos alkotásával állunk szemben. A példaértékű párbeszédek, a vidéki identitás érzékeny bemutatása és a trashesztétika előremutató használata miatt választottuk ezt a filmet. A második különdíj Bera Nándor Fák című munkáját illeti.” Végül Szövényi-Lux Balázs vette át a szót: „A fődíjat egy olyan film kapja, melyben a forma és a tartalom kivételes ötletességgel talál egymásra, melyben a humor és a dráma remek arányban keveredik, és mely örök kérdéseket feszeget játékosan, mégis komolyan. A Diákzsűri az idei fődíját Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációs alkotásának nyújtja át.”

Szólj hozzá!

Címkék: hír díjátadó busho 2013

díjátadó ma!

2013.09.07. 07:50 V. Meredek

19.00 - Vörösmarty mozi

...és a tegnapi versenyből:

Szólj hozzá!

Címkék: film díjátadó busho 2013

A tegnapi versenyprogramból...

2013.09.06. 06:29 V. Meredek

Szólj hozzá!

Címkék: film

filmszerető és filmes emberek együtt

2013.09.04. 07:15 V. Meredek

Tegnap időben indítottuk a megnyitót, mert időre összegyűlt a szokásos nagyságú érdeklődés – épp elegen voltunk, hogy ne legyünk tömeg, de azért sokaságnak számítsunk, akik kulturálisan igyekeznek kitölteni a teret. Sok ismerős arc, néhány ismeretlen, sok külföldi alkotó tolongott az előtérben, s minden oldalról más-más nyelv világította meg nemzetközi fesztiválunk címerét.

M. Tóth Géza nyitotta meg a fesztivált, aki elmondta, hogy 25 éve néz rövidfilmeket és szép dolog egy ilyen fesztivál. „A rövidfilm, mint műfaj, szépen alakul, az animáció is fejlődik, már tudják, hol, mikor, milyen zenét kell használni és mikor a humor eszközét. És mintha szépen alakulna a rövidfilm-fesztiválok műfaja is. Így ma ez egy kettős ünnep: a rövidfilmeké és a rövidfilm-fesztiváloké. Jó dolog, hogy filmszerető és filmes emberek együtt vannak. Reméljük, a zsűri majd igyekszik komolyan venni a munkáját anélkül, hogy magát túl komolyan venné.”

A megnyitó után a vörös boré és a rozé fröccsé lett a főszerep. Élő harmonika-muzsika szórakoztatta a pogácsázókat, majd 22.00 indult a nagykoncert.

A mai versenyprogramból:

Szólj hozzá!

Címkék: mozi rövidfilm megnyitó 2013

Kezeket fel! Megnyitó ma!

2013.09.03. 05:45 V. Meredek

pözsgő.jpgMert 19.00-kor opening ceremony. Idén M. Tóth Géza, Tímár Péter, Jirí Menzel, Till Attila, Franco Nero és Michel Galabru egy helyen. Indul a 9. BuSho.

Szinte hihetetlen és leírva még súlyosabbnak hat: Kilencedik BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál újra Budapesten valamint további hazai és határon túli városokban, ismét rengeteg nevezővel, kísérőprogrammal, nemzetközi kavalkáddal! És valóban az idei főtámogató a Visegrádi Alap segítségével szeptember 3-án este a budapesti Vörösmarty moziban megkezdődik az idei rövidfilm szüret, majd egész héten keresztül zajlik és szombaton este pedig kiderül, hogy ki nyeri a 2013-as BuSho fődíját! A versenyfilmek vetítése a korábban már jól megszokott 3 nap alatt 15 egy órás blokkban kerülnek levetítésre és egy alkalommal teljes egészében megismétlik azokat a központi helyszínen! Ezzel párhuzamosan, tehát szeptember 4-5-6-án vetítik a versenyprogramot a szolnoki Tiszap’Art mozi mellett a nagyváradi (Románia) és a magyarkanizsai (Szerbia) helyszíneken valamint ismételten a tavaly csatlakozott Érsekújváron (Szlovákia) és Ukrajnában Ungváron is! A versenyprogram mellett pedig természetesen szokás szerint rengeteg egyéb vetítés, koncertek, kiállítások a programban, részletek a programfülön!

Aki szép, az velünk tart!

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek fesztivál megnyitó indul 2013

Közeledik az idő...

2013.08.05. 12:29 V. Meredek

2.jpgKözeledik az idö (Szeptember 3-8.), amikor új rövidfilmeket láthattok szerte a világból, és persze itthonról is. Ezeket gondosan válogattunk össze, hogy elöcsalogassuk a Budapesten rejtözködö rövidfilm fanatikusokat.

Minden filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítünk.
--------------------------------------------------------------------------------
The time is nearing when we will screen the new load of short films that we have carefully assembled for the short-film fanatics that roam around in the streets of Budapest. KEEP THE DATE FROM 3-8. of SEPTEMBER IN MIND.

All movies will be screened in their original language, with english subtitles.

Szólj hozzá!

MEGVANNAK A VERSENYFILMEK

2013.06.24. 05:48 V. Meredek

footballers-100-mario-gomez.jpgTöbb, mint kéthónapos válogatást követően befejezte munkáját az idei előzsűri és megszületett a versenyprogram, melybe ezúttal a 939 benevezett alkotásból 78 rövidfilm jutott, kategóriánkénti bontásban 7 kísérleti, 15 animáció és 56 fikciós alkotás! Idén első alkalommal csatlakozott a már jól bejáratott elő-zsűrihez (Patrovits Tamás, Orosz Annaida, Mag István, Rimóczi László) egy régi ismerős, Csüllög Edina, Észtországban élő filmrendező kismama, aki így jellemezte a látottakat: „Túl sok a jó film, elég nehéz volt "lepontozni" bárkit is, de az is igaz, hogy a több száz filmből, amit megnéztem, három volt olyan, amire azt mondtam, hogy azt a betyár, azonnal kapjon díjat, zsűrizés nélkül. Az egyik film esetében odáig merészkedtem, hogy kikerestem a rendező email címét a neten és személyesen gratuláltam a munkájához (remélem ezek a filmek a zsűri érdeklődését is felkeltik majd). Azonban elképesztően kevés humoros filmet láttam – de lehet, hogy csak nekem nincs humorérzékem. Mindent összegezve a mezőny nagyon erős volt, ha valaki kimarad, nem kell szégyellnie magát!” Természetesen az elő-zsűri többi tagjának is fáj a szíve néhány alkotás miatt, melyek nem kerülhettek a versenybe az időkorlátok miatt, de idén is szeretnénk bemutatni ezekből jó néhányat versenyen kívül, az információs panoráma szekcióban! A korábbi évekhez hasonlóan valamennyi magyar alkotást szeretnénk műsorra tűzni, tehát akik nem jutottak versenybe, azoktól is kérjük szépen a vetítési kópiákat! Gratulálunk az alkotóknak, hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot, a vetítési kópiákat legkésőbb július 15-ig várjuk, aki pedig szeretne személyesen részt venni a fesztiválon, augusztus 1-ig akkreditálhat!

Szólj hozzá!

Címkék: hír busho 2013

BEZÁRT A BAZÁR

2013.05.20. 06:54 V. Meredek

spider-monkey_719_600x450_1.jpgA 2013-as újabb módosításokat követően lezárult az idei nevezési időszak is, még pedig első alkalommal 3 fázisban, mely nemzetközi szinten okozott némi zűrzavart, de szerencsére nem befolyásolta a nevezési kedvet! Azt hiszem legjobb lesz, ha egy táblázatban vagy legalábbis felsorolásban összesítjük az idei első komolyabb statisztikát:

HATÁRIDŐ 

FELÜLET 

BEÉRKEZETT 

KATEGÓRIA

ÁPRILIS 15. 

BUSHO 

265 NEVEZÉS 

185 FIC, 55 ANI, 25 EXP

ÁPRILIS 30. 

REELPORT 

390 NEVEZÉS 

299 FIC, 29 ANI, 62 EXP

ÁPRILIS 30. 

FESTHOME 

115 NEVEZÉS 

88 FIC, 14 ANI, 13 EXP

MÁJUS 15. 

WITHOUTABOX 

88 NEVEZÉS 

RÉSZEREDMÉNY

Összesen tehát eddig érkezett 858 nevezés, melyből csak egy hozzávetőleges statisztikát tudtunk összehozni, de ebből kiderül, hogy nem lesz meglepetés, mert ugyanazok az országok szerepelnek az élmezőnyben, mint a korábbi években! Tehát a legtöbb nevezés ezúttal Németországból jött, majd következnek a spanyolok, dobogón a britek majd a franciák és nagy örömünkre a magyarok egyelőre megelőzik az Egyesült Államokat!

1 komment

Címkék: hír busho 2013

BUSHO NEVEZÉS 2013: UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS

2013.04.06. 11:50 V. Meredek

A 2013-as esztendőre bevezetett módosítások olyannyira nem vetették vissza az alkotók kedvét a nevezéstől, hogy a tavaly elindított BuSho online felületen (mely nyomon követhető a honlapon a beérkezett nevezések menüben) és a Reelporton is rengeteg nevezés érkezett! Amint azt legutóbb jeleztük április közepétől egy meghosszabbított határidővel lesz lehetősége mindenkinek nevezni a tavaly debütált Withoutaboxon keresztül, de időközben sikerült megállapodnunk a tavaly létrejött spanyol Festhome portállal is, mostantól tehát rajtuk keresztül is nevezhettek! A kritériumok változatlanok: 2011. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs é s kísérleti rövideket várunk április 30-ig! Újabb menet, újabb beszállás!

EURÓPA LEGJOBBJAI ISMÉT A BUSHO FESZTIVÁLON

Az elmúlt két év sikeres prezentációját követően nagy örömmel vettük, hogy a berlini székhelyű Európai Film Akadémia ismét bizalmat szavazott nekünk és felkérték a BuSho fesztivált, hogy egyedüli Magyar fesztiválként 2013-ban is legyünk része, a SHORT MATTERS! 2013 - EUROPEAN FILM ACADEMY SHORT FILM NOMINEES 2012 ON TOUR! elnevezésű vetítéssorozatnak! Valahogy mindig a tűz közelében járunk amikor Magyar vonatkozása van Európa legnagyobb filmes elismerésének. Teljesen véletlenül épp mi hoztuk haza Drámából Szimler Bálint, Itt vagyok jelölését és nagy örömünkre ezúttal is szoríthattunk magyarnak a máltai döntőben, még pedig a tavaly Ezüst-BuSho díjat is nyert, de jelölést nem ezért  hanem a részvételünkkel zajlott Tamperében kapott Till Attila alkotás, a Csicska személyében. Végül az EFA 2012 rövidfilmes fődíját a roman Tudor Giurgiu SUPERMAN, SPIDERMAN SAU BATMAN című filmje nyerte, mely az össze jelölttel együtt megtekinthető lesz tehát szeptemberben a 9. BuSho fesztiválon!

 

Szólj hozzá!

Címkék: hír 2013

TOVÁBB PÖRÖG A BUSHO RINGLISPIEL

2012.12.16. 07:21 V. Meredek

2013.jpgAZ APOKALIPSZIS VÉGEZTÉVEL TOVÁBB PÖRÖG A BUSHO RINGLISPIEL

Ugyan minden évben december 1-re ígérjük mégis a temérdek tennivaló miatt mindig csak a hónap közepére készülünk el vele, minden esetre nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy egy héttel a világvége előtt újra nevezhettek a BuSho fesztiválra! A 2013-as esztendőre ismét apróbb módosításokat vezetünk be a nevezésekkel kapcsolatban, mindenek lőtt azt a korszakos váltást, hogy a postaköltséget végleg felváltja a nevezési díj! Konkrétan ez azt jelenti, hogy egyéni nevezéseket kizárólag az online felületen fogadunk, melyet mostantól mindenkinek kötelező kitöltenie és a nevezés díja pedig 1000,- Ft lesz, mely remélhetőleg senkit nem fog megrendíteni, azonban a fesztiválnak segítség lehet az ínséges időkben! A kritériumok változatlanok: 2011. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti rövideket várunk április 30-ig! Újabb menet, újabb beszállás!

Szólj hozzá!

BUSHO DÍJAK 2012

2012.09.10. 12:52 V. Meredek

Szeptember 8-án este a Vörösmarty moziban kihírdették a 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjazott alkotásait! Idén, a beérkezett 1844 alkotás közül 86 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyet a többi kísérőprogram mellett a helyszínen tekinthettek meg az érdeklődők, az alkotókkal és a nemzetközi zsűrivel közösen.

A Solide Art Bt. által készített gyönyörű BuSho szobrocskák valamint a Soltész Reklámügynökség és a Filmvilág által felajánlott előfizetések mellett, idén egy különdíjat is felajánlott a Budapest Film Akadémia, mely egy féléves ösztöndíj az intézménynél.

Hódi Jenő, az akademia igazgatója röviden értékelte a látottakat, majd kihirdette a nyertest, aki nem más, mint a brit Dave Fulton, Pay First című filmjéért!

Ezután következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjai, melynek tagjai voltak az idei fesztiválon: Vezér Éva, filmes szakember, Nicky Gogan, dublini film producer, Zoran Šmid médiaoktató Szlovéniából és a BuSho zsűri egyetlen állandó tagja, Wolfgang Leis, marketing guru.

pagebusho.jpg

Először kihirdették azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón, de ez egy nemzetközi fesztiválon nem meglepő, kivéve ha az alkotás magyar és épp Budapesten vagyunk… Szerencsére azonban idén is volt több magyar díjazott, akik átvehették díjaikat, mint például Nagy Bálint, a Porcukor című filmben nyújtott munkájáért, melynek rendezője Schwechtje Mihály vagy a legjobb koncepció díja pedig Zsély Csilláé, az Éjszaka című alkotásért! A legjobb látvány díját vehette át a fesztiválon vendégeskedő orosz rendező, Vadim Viner, Cabbagemincer című filmjéért! Minden évben a legjobb válogatást beküldő stúdió vagy filmiskola is díjazásra kerül, melyet idén a spanyol Banatu Filmak érdemelt ki. További kategória díjakat követően a zsűri nevében Nicky Gogan több szempontból értékelte az elmúlt néhány nap történéseit, majd következhettek a 8. BuSho fődíjai!

“Ez a film a teljes nézőközönséget képes volt megnevettetni. Mind az alapötlet, mind pedig a forgatókönyv kitűnő és roppant eredeti, csakúgy, mint a színészi alakítások, különösen a főszereplő, Peit karaktere.” 2012 Bronz Busho díjának nyertese, I have a boat, rendezője Nathan Nill Németországból!

Szólj hozzá!

Címkék: hírek 2012 díjátadó évzáró busho

Óriásszőnyeg vízhajtóval - ma díjátadó

2012.09.08. 08:06 V. Meredek

Minden évben szervezünk a külföldi vendégeinknek különböző programokat, és mivel már évek óta bevált a Parlamentlátogatás és a Lukács fürdő, idén sem volt ez másként. Gondoltuk, a városnézés csúcspontjaként, idén elvisszük őket a BKV hajóra. Megérkezik a 17 fős csoport, de kiderül, hogy az általunk előre megvett 320 ft-os jegy nem jó a hajóra, oda 400-as kell. Megvettük, majd megkérdeztük a pasit, hol érvényesíthetjük, mire kajánul azt felelte, hogy a „hajón nincs lyukasztó” majd enervált arccal elvette az összefüggő, ötösével sorakozó jegyeket, akkurátusan harmónikára hajtogatta őket, majd lazán beletépett. Elegáns, mi? 

A nemzetközi zsűri egyik tagja mezitláb akart belépni a Parlamentbe, de rászóltak, hogy nem lehet, mire elővett a zsebéből egy összehajtható papucsot. Az ülésterembe érve üresség fogadott, meg is kérdeztük az id.vez. csajt, hogy hol vannak a honatyáink, mire azt felelte, hogy őszintén szólva, ő többet van itt, mint ők. Aztán az egyik teremben megmutatták nekünk Európa legnagyobb szőnyegét, mire az egyik vendég halkan megjegyezte, hogy ő úgy tudja, hogy a legnagyobb szőnyeg Chauchesku irodájában volt. Nem mertünk vitába szállni, hogy kié nagyobb: ez amúgy is kínos kérdés mostanában…

A francia gyerek mindig mindenhonnan elkésett vagy eltévedt a városban. Délután begurult Új-Mexikóból három alkotó is: minden bejelentés nélkül, lazán megjelentek a moziban. Csak a mi kedvünkért tettek meg ekkora távot.

Délután bejött egy középkorú szőkített hölgy, és megkérdezte, mi zajlik most itt. Adunk neki egy katalógust, nézi-nézi az összesített oldalt, majd megkérdezi: „Egész nap a Verseny c. film megy, körbe-körbe?” - nem is tudom, miért nem robbant ki belőlünk ott helyben a röhögés, valószínűleg az agyunk így védekezett a sokk ellen. Aztán nem soká jött egy másik nő is, akit nem a filmek érdekeltek, csak megkérdezte, hogy használhatná-e a mozivécét, ugyanis vízhajtó tablettát szed és nem bírja sokáig. Szerencsére a látleleteit nem vette elő.

Ma díjátadó este hétkor!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: fesztivál 2012 díjátadó évzáró busho

„Szükség van ezekre a fesztiválokra”

2012.09.05. 05:15 V. Meredek

Ismerős arcok, visszatérő vendégek, Busho-varázs … Tegnap hét órakor hivatalosan is elstartolt a nyolcadik fesztiválunk.

Milyen is a Busho érzés? Amikor az alkotók izgalmát csak a közönség kíváncsisága múlja felül, a szünetben pedig mindenki együtt poharazik: zsűri, filmes, néző… valami ilyesmi.

A kiállítótermet ezúttal egy igen édes tárlat uralja, Dr. Peller György cukorgyűjteménye. A világ minden tájáról származó, apró, kávékísérő cukros zacskók várják az érdeklődőket, bár kóstolni szigorúan tilos! A kiállítás címe: „La dolce vita” sugar stay or sugar go?”

Az est moderátora idén is Szabó Sípos Barnabás volt, a fesztivált pedig a tavalyi nemzetközi zsűri magyar tagja Kocsis Ágnes filmrendező nyitotta meg hivatalosan, aki elmondta, hogy kész csoda, hogy van még ez a mozi egyáltalán, de az még nagyobb, hogy a Busho is, ami támogatás nélkül is gurul. „Mostanában nem tartják fontosnak, hogy ilyen kulturális események legyenek. Mert filmet otthon is lehet nézni a neten, ám itt van egy közösségi élmény, amit úgy hívunk, hogy mozi. A külföldi zsűrivel pedig nemzetközi kitekintést kapnak a magyar filmesek is. Szükség van ezekre a fesztiválokra. Elismerés illeti azokat, akik a szabadidejükben ezt a fesztivált – a nehézségek ellenére – folytatják, és így minden évben találkozhatunk.

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek film mozi fesztivál 2012 indul busho

BUSHO 2012-ES ÉVJÁRAT: APOKALIPSZIS MUST!

2012.09.03. 05:34 V. Meredek

Már csak egyet kell aludni...

Szeptember 4. és 9. között 8. alkalommal várja immár 7 városban a rövidfilmes műfaj szerelmeseit a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A központi vetítések helyszíne újra a Vörösmarty mozi lesz Budapesten, ahol a versenyprogram és az információs vetítések mellett kiállítások, partnerfesztiválok legjobbjai, fénytechnikai bemutató és a fesztivál jóvoltából másodszor Magyarországon, az Európai Film Akadémia rövidfilmes jelöltjei is bemutatásra kerülnek.

Ha a tavalyi évben azt írtuk, hogy az áprilisi határidőt követően „a fesztivál történetének legkeményebb előzsűrizése” zajlott, akkor az idei évben elegendő a sarokszámokat újra felsorolni (80 országból érkezett 400 órát meghaladó 1844 nevezett alkotásból 86 rövidfilm jutott a fesztivál versenyprogramjába, kategóriánkénti bontásban 12 kísérleti film, 20 animáció és 54 fikciós alkotás) és természetesen azokat az embereket akik végrehajtották a kéthónapos tettet: Dér Asia - szabadúszó videós, Orosz Annaida – fesztivál kurátor, Mag István - rendező asszisztens, Rimóczi László – forgatókönyvíró és Patrovits Tamás – animátor. A versenybe jutott alkotások között felbukkan majd több nemzetközi fesztiváldíjas alkotás is, melyek áttekintését követően kiderül, hogy anémet, spanyol, francia, brit és amerikai alkotások dominálnak idén is, de üde színfoltként megtekinthető lesz néhány észt, iráni, török, új-zélandi vagy finn rövidfilm is.

2 komment

Címkék: mozi rövidfilm 2012 indul busho

Megszületett a 8. BuSho versenyprogramja

2012.06.23. 05:15 V. Meredek

Az öttagú előzsűri kéthónapos munkájának eredményeképpen 86 rövidfilm jutott a szeptember 4-9. között megrendezésre kerülő 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába, kategóriánkénti bontásban 12 kísérleti film, 20 animáció és 54 fikciós alkotás! 8 magyar, többek között Till Attila, Szomjas György vagy Schwechtje Mihály alkotásai veszik fel a kesztyűt –avagy a kamerát– a világ minden tájáról érkezett rövidekkel!

Az áprilisi határidőre érkezett megdöbbentő mennyiségű rövidfilm sarokszámai a következők voltak: 1844 nevezés 80 országból, melynek nagyjából kétharmada, 1251 fikciós film, a fennmaradó egyharmadot pedig 271 animációs és 324 kísérleti rövidfilm alkotja. A nemzetek közötti rangsorban a Withoutabox Online Platform csatlakozása óta nem meglepő módon újra az USA lett az első, megelőzve az Egyesült Királyságot és persze a Németek sem adják alább a korábbi évekhez képest! Meglepően sok nevezés érkezett ezúttal Kanadából és Ausztráliából, India és a Lengyelek pedig hajszállal megelőzték a hazai pálya előnyét élvező Magyarokat, akik ezzel épp befértek a „kezdő tizenegybe”.

Az adminisztrációt követő, közel 2 hónapos megfeszített munka eredményeképpen befejezte munkáját a 2012-es előzsűri, melynek tagjai voltak: Dér Asia, Orosz Annaida, Mag István, Rimóczi László és Patrovits Tamás. A több, mint 400 órányi filmanyag hatalmas kihívást jelentett a szelektálóknak, a legnagyobb fejtörést pedig a végleges versenyprogram meghatározása jelentette, mert ebből a mennyiségből konkrétan 2 programot lehetett volna összeállítani! Ez pedig annyit jelent, hogy az úgynevezett információs/panoráma programban rengeteg kiváló alkotás szerepel majd, de sajnos az időkorlátok miatt nem kerülhet több film a versenybe!

Egyenlőre fogadjátok szeretettel a 2012-es versenyfilmek listáját, a panoráma vetítések programját is hamarosan közzétesszük majd, valamint a szokásos tematikus blokkok, fesztivál bemutatók és válogatások felsorolását. A programban szereplő alkotókkal a szervezők hamarosan felveszik a kapcsolatot a vetítési kópiák és az akkreditáció ügyében, hogy aztán szeptember első hetében immáron nyolcadszor kérhessen magának mindenki egy rövidet!

 

Szólj hozzá!

BUSHO 2012-ES ÉVJÁRAT: APOKALIPSZIS MUST!

2012.04.04. 09:40 V. Meredek

 

Nagy valószínűség szerint idén újabb rekordot fog dönteni a BuSho fesztiválra beérkezett nevezések száma, hisz olyan még nem volt korábban, hogy január 31-én átlépjük a 200 nevezést, azonban most… Természetesen nagy örömmel várjuk a kihívást, idén kicsit módosul majd az előzsűri összetétele, akiknek újra össze kell szedniük magukat, ha időben szeretnénk kihirdetni a versenyfilmeket.

Nevezési határidő: 2012. április 30.
Az előzsűri várható döntése: 2012. június 15.

Online nevezés és szabályzat itt!

ZAKATOL A VONAT

Az évvégi zűrzavaros időszakot követően januárban sok mindenre fény derült a fesztivál háza táján és a nemzetközi együttműködéseink körül. Az egyik legfontosabb volt talán, hogy a 2011-es fesztivál legjobb magyar alkotásait sikerült eljuttatnunk rengeteg partnerfesztivál előválogatásába, reméljük minél többen kerülnek majd a versenyprogramokba. Az idei évre pedig további BuSho fesztivál prezentációk vannak folyamatban először Tamperében (ahol Till Attila és Zomborácz Virág rövidfilmjét válogatták versenybe és Cakó Ferenc vendégként vesz részt), majd a bukaresti Next fesztiválon, a WizArt-on Lvyv-ben, a szokásos szicíliai ARES-en és új partnereinknél a Maremetraggion Triesztben, a szibériai Kanskban, majd ősszel Írországban a Kerry Film fesztiválon!

 

Szólj hozzá!

Címkék: hírek 2012 indul