BUSHO DÍJAK 2012

Szeptember 8-án este a Vörösmarty moziban kihírdették a 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjazott alkotásait! Idén, a beérkezett 1844 alkotás közül 86 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyet a többi kísérőprogram mellett a helyszínen tekinthettek meg az érdeklődők, az alkotókkal és a nemzetközi zsűrivel közösen.

A Solide Art Bt. által készített gyönyörű BuSho szobrocskák valamint a Soltész Reklámügynökség és a Filmvilág által felajánlott előfizetések mellett, idén egy különdíjat is felajánlott a Budapest Film Akadémia, mely egy féléves ösztöndíj az intézménynél.

Hódi Jenő, az akademia igazgatója röviden értékelte a látottakat, majd kihirdette a nyertest, aki nem más, mint a brit Dave Fulton, Pay First című filmjéért!

Ezután következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjai, melynek tagjai voltak az idei fesztiválon: Vezér Éva, filmes szakember, Nicky Gogan, dublini film producer, Zoran Šmid médiaoktató Szlovéniából és a BuSho zsűri egyetlen állandó tagja, Wolfgang Leis, marketing guru.

pagebusho.jpg

Először kihirdették azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón, de ez egy nemzetközi fesztiválon nem meglepő, kivéve ha az alkotás magyar és épp Budapesten vagyunk… Szerencsére azonban idén is volt több magyar díjazott, akik átvehették díjaikat, mint például Nagy Bálint, a Porcukor című filmben nyújtott munkájáért, melynek rendezője Schwechtje Mihály vagy a legjobb koncepció díja pedig Zsély Csilláé, az Éjszaka című alkotásért! A legjobb látvány díját vehette át a fesztiválon vendégeskedő orosz rendező, Vadim Viner, Cabbagemincer című filmjéért! Minden évben a legjobb válogatást beküldő stúdió vagy filmiskola is díjazásra kerül, melyet idén a spanyol Banatu Filmak érdemelt ki. További kategória díjakat követően a zsűri nevében Nicky Gogan több szempontból értékelte az elmúlt néhány nap történéseit, majd következhettek a 8. BuSho fődíjai!

Ez a film a teljes nézőközönséget képes volt megnevettetni. Mind az alapötlet, mind pedig a forgatókönyv kitűnő és roppant eredeti, csakúgy, mint a színészi alakítások, különösen a főszereplő, Peit karaktere.” 2012 Bronz Busho díjának nyertese, I have a boat, rendezője Nathan Nill Németországból!

“A film sok beszédre adott okot az elmúlt pár napban. A jó rendezés, az elhanyagolt helyszínek, a gyönyörű képek és a lenyűgöző alakítások kombinációja brutális realitást kölcsönöz a filmnek. A történet az első pillanattól kezdve magával ragadja a nézőt.” Az Ezüst BuSho-díjat kapta a Csicska című film, rendezője Till Attila.

“Ez az alkotás egybehangzóan volt a zsűritagok választása a fődíjra. Finoman, jól kidolgozott módon lépked azon a keskeny mezsgyén, mely a humort és az érzelmi drámát választja el. Képes arra, hogy a néző teljesen azonosulni tudjon a szereplők történetével, miközben provokatív módon igyekszik megvizsgálni a Ruandai konfliktus komplex és tragikus mivoltát.” A 2012-es BuSho fődíjának nyertese: Na wewe, You too, melynek rendezője a belga Ivan Goldschmidt.

Végül a szervezők gratuláltak a díjazottaknak és köszönetet mondtak valamennyi közreműködőnek, vendégnek, szervezőnek, hogy önzetlen munkájuknak köszönhetően állami támogatás hiányában is létrejöhetett az idei fesztivál. A jelent követően a jövő is bizonytalan, de a szervezők hurrá optimizmussal zárták, egyenlőre az idei évet: Találkozzunk 2013-ban, a 9. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon! Mert úgy tűnik, észre sem vettük, és különösebb furcsaság nélkül, elmúlt az apokalipszis…

 

A 8. BUSHO FESZTIVÁL DÍJAZOTT ALKOTÁSAI:

BuSho 2012 BFA KÜLÖNDÍJA: Pay First – Dave Fulton, Egyesült Királyság

BuSho 2012 LEGJOBB VÁLOGATÁS DÍJA: Banatu Filmak, Spanyolország

BuSho 2012 LEGJOBB ANIMÁCIÓ DÍJA: The Pub – Joseph Pierce, Egyesült Királyság

BuSho 2012 LEGJOBB KÍSÉRLETI FILM DÍJA: 25km2 – Jana Minarikova, Szlovákia

BuSho 2012 LEGJOBB VÍGJÁTÉK DÍJA: Oh Sheep! – Gottfried Mentor, Németország

BuSho 2012 LEGJOBB OPERATŐR DÍJA: Nagy Bálint – Porcukor (rendező Schwechtje Mihály)

BuSho 2012 A LEGJOBB KONCEPCIÓ DÍJA: Zsély Csilla – Éjszaka, Magyarország

BuSho 2012 A LEGJOBB LÁTVÁNY DÍJA: Cabbagemincer – Vadim Viner, Oroszország

2012 BRONZ BUSHO DÍJ: I have a boat – Nathan Nill, Németország

2012 EZÜST BUSHO DÍJ: Csicska – Till Attila, Magyarország

2012 ARANY BUSHO DÍJ: Na wewe / You too – Ivan Goldschmidt, Belgium