Jövőre is BuSho

A 2014-ben tizedik alkalommal megrendezett BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált követően máris itt a folytatás és decemberben megkezdődik a nevezés a 11. Fesztiválra, melynek felhívásában, szabályzatában, ezúttal is apróbb módosításokat vezettünk be. A korábbi években sikerrel beindított nevezési platformok mellett megújult a BuSho saját online nevezési felülete, mely megkönnyítheti a későbbi adminisztrációs terheket. Továbbra is kizárólag online nevezéseket fogadunk, sőt tavaly óta a nevezési lapot sem kell kinyomtatni és aláírni, tehát megszűntettünk minden postaköltséget. Nevezni továbbra is a megszokott kategóriákban lehet, azaz 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti filmeket várunk, melyek 2013. január 1. után készültek! Kérünk minden alkotót, hogy olvassa el a szabályzatot a nevezés feltöltése előtt, nevezze el filmjét az ott feltüntetettek szerint és lehetőség szer int tartsa be a határokat, úgy, mint hossz, képméret, filmméret, fájltípus, szinopszis hossza ésatöbbi! Akinek gondot okoz a megfelelő formátum létrehozása, azoknak beillesztettünk egy fájl konvertálót a weboldalra és reméljük ezek után senkinek nem okoz majd problémát a nevezés beküldése! Részletek.

Címkék: 2015