LEZÁRULT A 12. BUSHO NEVEZÉS

bbbbb.jpgTalán már nem is meglepő, hogy ismét 1000 feletti nevezés érkezett az idei 12. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra, mely azonban felkészülten érte az egyébként is rutinos öttagú előzsűrit (Rimóczi László, Dér Asia, Csüllög Edina, Orosz Annaida, Patrovits Tamás), akik már korábban, azaz márciusban elkezdték feldolgozni a rövideket, hogy májusban be is tudják majd fejezni és június 15-én ki lehessen hirdetni az idei versenyprogramot. A nevezési platformok tekintetében hihetetlen fejlődésen ment keresztül a kanadai  Filmfreeway, ahol a nevezések közel fele, 417 film érkezett, majd a tavaly élen záró BuShonline felület következett több, mint 200 alkotással és természetesen a Reelporton is neveztek 152-en. A Festhome-on és a Click4Fest-en is megközelítették a 100 nevezést, ugyanúgy, mint az összes többi maradék felületen együttesen.

A kategóriánkénti bontást jelenleg még csak megközelítőleg tudjuk vázolni, ugyanis a nálunk létező fikciós, animációs és kísérleti kategóriák mellett rengeteg egyéb jelzővel illetik az alkotók a filmjeiket a különböző platformokon, mint például a short, a student vagy az other! Minden esetre az arányok maradtak a régiek, tehát megközelítőleg 100 kísérleti film mellett 200 animáció érkezett és a többi mintegy 700 valószínűleg mind fikciós film!

Végül az országonkénti bontáshoz is kérünk szépen még egy kis időt, hogy végleges és pontos statisztikákkal szolgáljunk majd, minden esetre az utóbbi évekből kiindulva utána néztünk néhány országnak! A rövidfilm nagyhatalomnak számító spanyol és német alkotók nagyjából 150 rövidfilmmel képviseltetik magukat országonként, míg a tavalyi dobogós magyarokat, akik ezúttal a britekhez és az amerikaiakhoz hasonlóan körülbelül 60 nevezést küldtek, ezúttal megelőzik a franciák, akik szintén 100 feletti rövidfilmmel regisztráltak. Évekig ábrándoztunk a skandináv filmekről, nos örömmel jelenthetjük, hogy Tamperei kirándulásunk eredményeképpen vagy teljesen más miatt, de szép számmal érkeztek elsősorban Dán és Finn rövidek, de kaptunk például Izlandról is filmet. Valószínűleg az elmúlt évek sikereinek köszönhetően ugyancsak megszaporodtak az osztrák, belga és orosz nevezések, de természetesen következő hírlevelünkben mindenkire részletesen kitérünk majd.

Végül szeretnénk felhívni a benevezett alkotások gazdáit, hogy mostantól fogva legyenek szívesek figyelni a BuSho weboldalát is, mert rengetegszer spamben landolnak a leveleink és utána mindenki panaszkodik, hogy nem kapott semmit, éppen ezért mi minden kiküldött levelet felteszünk a weboldalon az aktuális hírekbe is! Az előválogatóknak tehát jó munkát, kiváló rövidfilmeket és kitartást kívánunk és hamarosan jelentkezünk a további részletekkel!


Itt tekinthető meg tehát az első összesített lista a 2016-os nevezésekről!

Itt pedig a BuSho online felületre érkezett nevezésekben tudtok böngészni!


 

Címkék: busho 2016