Budapest Short Film Festival

BuSho

filmszerető és filmes emberek együtt

Tegnap időben indítottuk a megnyitót, mert időre összegyűlt a szokásos nagyságú érdeklődés – épp elegen voltunk, hogy ne legyünk tömeg, de azért sokaságnak számítsunk, akik kulturálisan igyekeznek kitölteni a teret. Sok ismerős arc, néhány ismeretlen, sok külföldi alkotó tolongott az előtérben, s minden oldalról más-más nyelv világította meg nemzetközi fesztiválunk címerét.

M. Tóth Géza nyitotta meg a fesztivált, aki elmondta, hogy 25 éve néz rövidfilmeket és szép dolog egy ilyen fesztivál. „A rövidfilm, mint műfaj, szépen alakul, az animáció is fejlődik, már tudják, hol, mikor, milyen zenét kell használni és mikor a humor eszközét. És mintha szépen alakulna a rövidfilm-fesztiválok műfaja is. Így ma ez egy kettős ünnep: a rövidfilmeké és a rövidfilm-fesztiváloké. Jó dolog, hogy filmszerető és filmes emberek együtt vannak. Reméljük, a zsűri majd igyekszik komolyan venni a munkáját anélkül, hogy magát túl komolyan venné.”

A megnyitó után a vörös boré és a rozé fröccsé lett a főszerep. Élő harmonika-muzsika szórakoztatta a pogácsázókat, majd 22.00 indult a nagykoncert.

A mai versenyprogramból:

Tovább olvasom

Kezeket fel! Megnyitó ma!

pözsgő.jpgMert 19.00-kor opening ceremony. Idén M. Tóth Géza, Tímár Péter, Jirí Menzel, Till Attila, Franco Nero és Michel Galabru egy helyen. Indul a 9. BuSho.

Szinte hihetetlen és leírva még súlyosabbnak hat: Kilencedik BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál újra Budapesten valamint további hazai és határon túli városokban, ismét rengeteg nevezővel, kísérőprogrammal, nemzetközi kavalkáddal! És valóban az idei főtámogató a Visegrádi Alap segítségével szeptember 3-án este a budapesti Vörösmarty moziban megkezdődik az idei rövidfilm szüret, majd egész héten keresztül zajlik és szombaton este pedig kiderül, hogy ki nyeri a 2013-as BuSho fődíját! A versenyfilmek vetítése a korábban már jól megszokott 3 nap alatt 15 egy órás blokkban kerülnek levetítésre és egy alkalommal teljes egészében megismétlik azokat a központi helyszínen! Ezzel párhuzamosan, tehát szeptember 4-5-6-án vetítik a versenyprogramot a szolnoki Tiszap’Art mozi mellett a nagyváradi (Románia) és a magyarkanizsai (Szerbia) helyszíneken valamint ismételten a tavaly csatlakozott Érsekújváron (Szlovákia) és Ukrajnában Ungváron is! A versenyprogram mellett pedig természetesen szokás szerint rengeteg egyéb vetítés, koncertek, kiállítások a programban, részletek a programfülön!

Aki szép, az velünk tart!

 

Közeledik az idő...

2.jpgKözeledik az idö (Szeptember 3-8.), amikor új rövidfilmeket láthattok szerte a világból, és persze itthonról is. Ezeket gondosan válogattunk össze, hogy elöcsalogassuk a Budapesten rejtözködö rövidfilm fanatikusokat.

Minden filmet eredeti nyelven, angol felirattal vetítünk.
--------------------------------------------------------------------------------
The time is nearing when we will screen the new load of short films that we have carefully assembled for the short-film fanatics that roam around in the streets of Budapest. KEEP THE DATE FROM 3-8. of SEPTEMBER IN MIND.

All movies will be screened in their original language, with english subtitles.

MEGVANNAK A VERSENYFILMEK

footballers-100-mario-gomez.jpgTöbb, mint kéthónapos válogatást követően befejezte munkáját az idei előzsűri és megszületett a versenyprogram, melybe ezúttal a 939 benevezett alkotásból 78 rövidfilm jutott, kategóriánkénti bontásban 7 kísérleti, 15 animáció és 56 fikciós alkotás! Idén első alkalommal csatlakozott a már jól bejáratott elő-zsűrihez (Patrovits Tamás, Orosz Annaida, Mag István, Rimóczi László) egy régi ismerős, Csüllög Edina, Észtországban élő filmrendező kismama, aki így jellemezte a látottakat: „Túl sok a jó film, elég nehéz volt "lepontozni" bárkit is, de az is igaz, hogy a több száz filmből, amit megnéztem, három volt olyan, amire azt mondtam, hogy azt a betyár, azonnal kapjon díjat, zsűrizés nélkül. Az egyik film esetében odáig merészkedtem, hogy kikerestem a rendező email címét a neten és személyesen gratuláltam a munkájához (remélem ezek a filmek a zsűri érdeklődését is felkeltik majd). Azonban elképesztően kevés humoros filmet láttam – de lehet, hogy csak nekem nincs humorérzékem. Mindent összegezve a mezőny nagyon erős volt, ha valaki kimarad, nem kell szégyellnie magát!” Természetesen az elő-zsűri többi tagjának is fáj a szíve néhány alkotás miatt, melyek nem kerülhettek a versenybe az időkorlátok miatt, de idén is szeretnénk bemutatni ezekből jó néhányat versenyen kívül, az információs panoráma szekcióban! A korábbi évekhez hasonlóan valamennyi magyar alkotást szeretnénk műsorra tűzni, tehát akik nem jutottak versenybe, azoktól is kérjük szépen a vetítési kópiákat! Gratulálunk az alkotóknak, hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot, a vetítési kópiákat legkésőbb július 15-ig várjuk, aki pedig szeretne személyesen részt venni a fesztiválon, augusztus 1-ig akkreditálhat!

Címkék: hír busho 2013

BEZÁRT A BAZÁR

spider-monkey_719_600x450_1.jpgA 2013-as újabb módosításokat követően lezárult az idei nevezési időszak is, még pedig első alkalommal 3 fázisban, mely nemzetközi szinten okozott némi zűrzavart, de szerencsére nem befolyásolta a nevezési kedvet! Azt hiszem legjobb lesz, ha egy táblázatban vagy legalábbis felsorolásban összesítjük az idei első komolyabb statisztikát:

HATÁRIDŐ 

FELÜLET 

BEÉRKEZETT 

KATEGÓRIA

ÁPRILIS 15. 

BUSHO 

265 NEVEZÉS 

185 FIC, 55 ANI, 25 EXP

ÁPRILIS 30. 

REELPORT 

390 NEVEZÉS 

299 FIC, 29 ANI, 62 EXP

ÁPRILIS 30. 

FESTHOME 

115 NEVEZÉS 

88 FIC, 14 ANI, 13 EXP

MÁJUS 15. 

WITHOUTABOX 

88 NEVEZÉS 

RÉSZEREDMÉNY

Összesen tehát eddig érkezett 858 nevezés, melyből csak egy hozzávetőleges statisztikát tudtunk összehozni, de ebből kiderül, hogy nem lesz meglepetés, mert ugyanazok az országok szerepelnek az élmezőnyben, mint a korábbi években! Tehát a legtöbb nevezés ezúttal Németországból jött, majd következnek a spanyolok, dobogón a britek majd a franciák és nagy örömünkre a magyarok egyelőre megelőzik az Egyesült Államokat!

Tovább olvasom
Címkék: hír busho 2013

BUSHO NEVEZÉS 2013: UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS

A 2013-as esztendőre bevezetett módosítások olyannyira nem vetették vissza az alkotók kedvét a nevezéstől, hogy a tavaly elindított BuSho online felületen (mely nyomon követhető a honlapon a beérkezett nevezések menüben) és a Reelporton is rengeteg nevezés érkezett! Amint azt legutóbb jeleztük április közepétől egy meghosszabbított határidővel lesz lehetősége mindenkinek nevezni a tavaly debütált Withoutaboxon keresztül, de időközben sikerült megállapodnunk a tavaly létrejött spanyol Festhome portállal is, mostantól tehát rajtuk keresztül is nevezhettek! A kritériumok változatlanok: 2011. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs é s kísérleti rövideket várunk április 30-ig! Újabb menet, újabb beszállás!

EURÓPA LEGJOBBJAI ISMÉT A BUSHO FESZTIVÁLON

Az elmúlt két év sikeres prezentációját követően nagy örömmel vettük, hogy a berlini székhelyű Európai Film Akadémia ismét bizalmat szavazott nekünk és felkérték a BuSho fesztivált, hogy egyedüli Magyar fesztiválként 2013-ban is legyünk része, a SHORT MATTERS! 2013 - EUROPEAN FILM ACADEMY SHORT FILM NOMINEES 2012 ON TOUR! elnevezésű vetítéssorozatnak! Valahogy mindig a tűz közelében járunk amikor Magyar vonatkozása van Európa legnagyobb filmes elismerésének. Teljesen véletlenül épp mi hoztuk haza Drámából Szimler Bálint, Itt vagyok jelölését és nagy örömünkre ezúttal is szoríthattunk magyarnak a máltai döntőben, még pedig a tavaly Ezüst-BuSho díjat is nyert, de jelölést nem ezért  hanem a részvételünkkel zajlott Tamperében kapott Till Attila alkotás, a Csicska személyében. Végül az EFA 2012 rövidfilmes fődíját a roman Tudor Giurgiu SUPERMAN, SPIDERMAN SAU BATMAN című filmje nyerte, mely az össze jelölttel együtt megtekinthető lesz tehát szeptemberben a 9. BuSho fesztiválon!

 

Címkék: hír 2013

TOVÁBB PÖRÖG A BUSHO RINGLISPIEL

2013.jpgAZ APOKALIPSZIS VÉGEZTÉVEL TOVÁBB PÖRÖG A BUSHO RINGLISPIEL

Ugyan minden évben december 1-re ígérjük mégis a temérdek tennivaló miatt mindig csak a hónap közepére készülünk el vele, minden esetre nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy egy héttel a világvége előtt újra nevezhettek a BuSho fesztiválra! A 2013-as esztendőre ismét apróbb módosításokat vezetünk be a nevezésekkel kapcsolatban, mindenek lőtt azt a korszakos váltást, hogy a postaköltséget végleg felváltja a nevezési díj! Konkrétan ez azt jelenti, hogy egyéni nevezéseket kizárólag az online felületen fogadunk, melyet mostantól mindenkinek kötelező kitöltenie és a nevezés díja pedig 1000,- Ft lesz, mely remélhetőleg senkit nem fog megrendíteni, azonban a fesztiválnak segítség lehet az ínséges időkben! A kritériumok változatlanok: 2011. január 1. után készült 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti rövideket várunk április 30-ig! Újabb menet, újabb beszállás!

Tovább olvasom

BUSHO DÍJAK 2012

Szeptember 8-án este a Vörösmarty moziban kihírdették a 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjazott alkotásait! Idén, a beérkezett 1844 alkotás közül 86 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban, melyet a többi kísérőprogram mellett a helyszínen tekinthettek meg az érdeklődők, az alkotókkal és a nemzetközi zsűrivel közösen.

A Solide Art Bt. által készített gyönyörű BuSho szobrocskák valamint a Soltész Reklámügynökség és a Filmvilág által felajánlott előfizetések mellett, idén egy különdíjat is felajánlott a Budapest Film Akadémia, mely egy féléves ösztöndíj az intézménynél.

Hódi Jenő, az akademia igazgatója röviden értékelte a látottakat, majd kihirdette a nyertest, aki nem más, mint a brit Dave Fulton, Pay First című filmjéért!

Ezután következhettek a Nemzetközi zsűri díjazottjai, melynek tagjai voltak az idei fesztiválon: Vezér Éva, filmes szakember, Nicky Gogan, dublini film producer, Zoran Šmid médiaoktató Szlovéniából és a BuSho zsűri egyetlen állandó tagja, Wolfgang Leis, marketing guru.

pagebusho.jpg

Először kihirdették azokat a díjazottakat akik sajnos nem tudtak jelen lenni a díjkiosztón, de ez egy nemzetközi fesztiválon nem meglepő, kivéve ha az alkotás magyar és épp Budapesten vagyunk… Szerencsére azonban idén is volt több magyar díjazott, akik átvehették díjaikat, mint például Nagy Bálint, a Porcukor című filmben nyújtott munkájáért, melynek rendezője Schwechtje Mihály vagy a legjobb koncepció díja pedig Zsély Csilláé, az Éjszaka című alkotásért! A legjobb látvány díját vehette át a fesztiválon vendégeskedő orosz rendező, Vadim Viner, Cabbagemincer című filmjéért! Minden évben a legjobb válogatást beküldő stúdió vagy filmiskola is díjazásra kerül, melyet idén a spanyol Banatu Filmak érdemelt ki. További kategória díjakat követően a zsűri nevében Nicky Gogan több szempontból értékelte az elmúlt néhány nap történéseit, majd következhettek a 8. BuSho fődíjai!

“Ez a film a teljes nézőközönséget képes volt megnevettetni. Mind az alapötlet, mind pedig a forgatókönyv kitűnő és roppant eredeti, csakúgy, mint a színészi alakítások, különösen a főszereplő, Peit karaktere.” 2012 Bronz Busho díjának nyertese, I have a boat, rendezője Nathan Nill Németországból!

Tovább olvasom

Óriásszőnyeg vízhajtóval - ma díjátadó

Minden évben szervezünk a külföldi vendégeinknek különböző programokat, és mivel már évek óta bevált a Parlamentlátogatás és a Lukács fürdő, idén sem volt ez másként. Gondoltuk, a városnézés csúcspontjaként, idén elvisszük őket a BKV hajóra. Megérkezik a 17 fős csoport, de kiderül, hogy az általunk előre megvett 320 ft-os jegy nem jó a hajóra, oda 400-as kell. Megvettük, majd megkérdeztük a pasit, hol érvényesíthetjük, mire kajánul azt felelte, hogy a „hajón nincs lyukasztó” majd enervált arccal elvette az összefüggő, ötösével sorakozó jegyeket, akkurátusan harmónikára hajtogatta őket, majd lazán beletépett. Elegáns, mi? 

A nemzetközi zsűri egyik tagja mezitláb akart belépni a Parlamentbe, de rászóltak, hogy nem lehet, mire elővett a zsebéből egy összehajtható papucsot. Az ülésterembe érve üresség fogadott, meg is kérdeztük az id.vez. csajt, hogy hol vannak a honatyáink, mire azt felelte, hogy őszintén szólva, ő többet van itt, mint ők. Aztán az egyik teremben megmutatták nekünk Európa legnagyobb szőnyegét, mire az egyik vendég halkan megjegyezte, hogy ő úgy tudja, hogy a legnagyobb szőnyeg Chauchesku irodájában volt. Nem mertünk vitába szállni, hogy kié nagyobb: ez amúgy is kínos kérdés mostanában…

A francia gyerek mindig mindenhonnan elkésett vagy eltévedt a városban. Délután begurult Új-Mexikóból három alkotó is: minden bejelentés nélkül, lazán megjelentek a moziban. Csak a mi kedvünkért tettek meg ekkora távot.

Délután bejött egy középkorú szőkített hölgy, és megkérdezte, mi zajlik most itt. Adunk neki egy katalógust, nézi-nézi az összesített oldalt, majd megkérdezi: „Egész nap a Verseny c. film megy, körbe-körbe?” - nem is tudom, miért nem robbant ki belőlünk ott helyben a röhögés, valószínűleg az agyunk így védekezett a sokk ellen. Aztán nem soká jött egy másik nő is, akit nem a filmek érdekeltek, csak megkérdezte, hogy használhatná-e a mozivécét, ugyanis vízhajtó tablettát szed és nem bírja sokáig. Szerencsére a látleleteit nem vette elő.

Ma díjátadó este hétkor!

 

 

„Szükség van ezekre a fesztiválokra”

Ismerős arcok, visszatérő vendégek, Busho-varázs … Tegnap hét órakor hivatalosan is elstartolt a nyolcadik fesztiválunk.

Milyen is a Busho érzés? Amikor az alkotók izgalmát csak a közönség kíváncsisága múlja felül, a szünetben pedig mindenki együtt poharazik: zsűri, filmes, néző… valami ilyesmi.

A kiállítótermet ezúttal egy igen édes tárlat uralja, Dr. Peller György cukorgyűjteménye. A világ minden tájáról származó, apró, kávékísérő cukros zacskók várják az érdeklődőket, bár kóstolni szigorúan tilos! A kiállítás címe: „La dolce vita” sugar stay or sugar go?”

Az est moderátora idén is Szabó Sípos Barnabás volt, a fesztivált pedig a tavalyi nemzetközi zsűri magyar tagja Kocsis Ágnes filmrendező nyitotta meg hivatalosan, aki elmondta, hogy kész csoda, hogy van még ez a mozi egyáltalán, de az még nagyobb, hogy a Busho is, ami támogatás nélkül is gurul. „Mostanában nem tartják fontosnak, hogy ilyen kulturális események legyenek. Mert filmet otthon is lehet nézni a neten, ám itt van egy közösségi élmény, amit úgy hívunk, hogy mozi. A külföldi zsűrivel pedig nemzetközi kitekintést kapnak a magyar filmesek is. Szükség van ezekre a fesztiválokra. Elismerés illeti azokat, akik a szabadidejükben ezt a fesztivált – a nehézségek ellenére – folytatják, és így minden évben találkozhatunk.

 

Tovább olvasom

BUSHO 2012-ES ÉVJÁRAT: APOKALIPSZIS MUST!

Már csak egyet kell aludni...

Szeptember 4. és 9. között 8. alkalommal várja immár 7 városban a rövidfilmes műfaj szerelmeseit a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A központi vetítések helyszíne újra a Vörösmarty mozi lesz Budapesten, ahol a versenyprogram és az információs vetítések mellett kiállítások, partnerfesztiválok legjobbjai, fénytechnikai bemutató és a fesztivál jóvoltából másodszor Magyarországon, az Európai Film Akadémia rövidfilmes jelöltjei is bemutatásra kerülnek.

Ha a tavalyi évben azt írtuk, hogy az áprilisi határidőt követően „a fesztivál történetének legkeményebb előzsűrizése” zajlott, akkor az idei évben elegendő a sarokszámokat újra felsorolni (80 országból érkezett 400 órát meghaladó 1844 nevezett alkotásból 86 rövidfilm jutott a fesztivál versenyprogramjába, kategóriánkénti bontásban 12 kísérleti film, 20 animáció és 54 fikciós alkotás) és természetesen azokat az embereket akik végrehajtották a kéthónapos tettet: Dér Asia - szabadúszó videós, Orosz Annaida – fesztivál kurátor, Mag István - rendező asszisztens, Rimóczi László – forgatókönyvíró és Patrovits Tamás – animátor. A versenybe jutott alkotások között felbukkan majd több nemzetközi fesztiváldíjas alkotás is, melyek áttekintését követően kiderül, hogy anémet, spanyol, francia, brit és amerikai alkotások dominálnak idén is, de üde színfoltként megtekinthető lesz néhány észt, iráni, török, új-zélandi vagy finn rövidfilm is.

Tovább olvasom

Megszületett a 8. BuSho versenyprogramja

Az öttagú előzsűri kéthónapos munkájának eredményeképpen 86 rövidfilm jutott a szeptember 4-9. között megrendezésre kerülő 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjába, kategóriánkénti bontásban 12 kísérleti film, 20 animáció és 54 fikciós alkotás! 8 magyar, többek között Till Attila, Szomjas György vagy Schwechtje Mihály alkotásai veszik fel a kesztyűt –avagy a kamerát– a világ minden tájáról érkezett rövidekkel!

Az áprilisi határidőre érkezett megdöbbentő mennyiségű rövidfilm sarokszámai a következők voltak: 1844 nevezés 80 országból, melynek nagyjából kétharmada, 1251 fikciós film, a fennmaradó egyharmadot pedig 271 animációs és 324 kísérleti rövidfilm alkotja. A nemzetek közötti rangsorban a Withoutabox Online Platform csatlakozása óta nem meglepő módon újra az USA lett az első, megelőzve az Egyesült Királyságot és persze a Németek sem adják alább a korábbi évekhez képest! Meglepően sok nevezés érkezett ezúttal Kanadából és Ausztráliából, India és a Lengyelek pedig hajszállal megelőzték a hazai pálya előnyét élvező Magyarokat, akik ezzel épp befértek a „kezdő tizenegybe”.

Az adminisztrációt követő, közel 2 hónapos megfeszített munka eredményeképpen befejezte munkáját a 2012-es előzsűri, melynek tagjai voltak: Dér Asia, Orosz Annaida, Mag István, Rimóczi László és Patrovits Tamás. A több, mint 400 órányi filmanyag hatalmas kihívást jelentett a szelektálóknak, a legnagyobb fejtörést pedig a végleges versenyprogram meghatározása jelentette, mert ebből a mennyiségből konkrétan 2 programot lehetett volna összeállítani! Ez pedig annyit jelent, hogy az úgynevezett információs/panoráma programban rengeteg kiváló alkotás szerepel majd, de sajnos az időkorlátok miatt nem kerülhet több film a versenybe!

Egyenlőre fogadjátok szeretettel a 2012-es versenyfilmek listáját, a panoráma vetítések programját is hamarosan közzétesszük majd, valamint a szokásos tematikus blokkok, fesztivál bemutatók és válogatások felsorolását. A programban szereplő alkotókkal a szervezők hamarosan felveszik a kapcsolatot a vetítési kópiák és az akkreditáció ügyében, hogy aztán szeptember első hetében immáron nyolcadszor kérhessen magának mindenki egy rövidet!

 

BUSHO 2012-ES ÉVJÁRAT: APOKALIPSZIS MUST!

 

Nagy valószínűség szerint idén újabb rekordot fog dönteni a BuSho fesztiválra beérkezett nevezések száma, hisz olyan még nem volt korábban, hogy január 31-én átlépjük a 200 nevezést, azonban most… Természetesen nagy örömmel várjuk a kihívást, idén kicsit módosul majd az előzsűri összetétele, akiknek újra össze kell szedniük magukat, ha időben szeretnénk kihirdetni a versenyfilmeket.

Nevezési határidő: 2012. április 30.
Az előzsűri várható döntése: 2012. június 15.

Online nevezés és szabályzat itt!

ZAKATOL A VONAT

Az évvégi zűrzavaros időszakot követően januárban sok mindenre fény derült a fesztivál háza táján és a nemzetközi együttműködéseink körül. Az egyik legfontosabb volt talán, hogy a 2011-es fesztivál legjobb magyar alkotásait sikerült eljuttatnunk rengeteg partnerfesztivál előválogatásába, reméljük minél többen kerülnek majd a versenyprogramokba. Az idei évre pedig további BuSho fesztivál prezentációk vannak folyamatban először Tamperében (ahol Till Attila és Zomborácz Virág rövidfilmjét válogatták versenybe és Cakó Ferenc vendégként vesz részt), majd a bukaresti Next fesztiválon, a WizArt-on Lvyv-ben, a szokásos szicíliai ARES-en és új partnereinknél a Maremetraggion Triesztben, a szibériai Kanskban, majd ősszel Írországban a Kerry Film fesztiválon!

 

Tovább olvasom
Címkék: hírek 2012 indul

A MI TÉSZTÁNKRA JÓ A KRÍZ IS!?



A pozsonyi AZYL rövidfilmfesztivál újra meghirdeti életREklám felhívását. A magyarországi lebonyolítást immár évek óta a BuSho (Budapest Short Film Festival) fesztivált is szervező Gombolyag Alapítvány vállalta. A felhívás célja, hogy az alkotók olyan 1 perces filmeket készítsenek, melyek a "reklama na život" – szabad fordításban „életREklám” – szlogenhez köthetőek. A 2011-es verseny kiemelkedő eredménye volt, hogy az egyik magyar alkotást a tavalyi versenyből, Deák Kristóf: Honfoglalás 2011 című filmjét beválasztották a világ 25 legjobb egypercese közé!!!

A 2012-es téma mi is lehetne más, mint a válság? Persze elsősorban nem a világfájdalmakra vagyunk kíváncsiak, inkább amolyan megoldáskereső, hurráoptimista alkotásokat vá runk, melyhez a szlovákok a következő szlogent fogalmazták meg: Sme na smrt’ pobaveni? tehát Are we entertained to death? Mivel a magyar pedig egy bonyolult nyelv, ezért mi arra gondoltunk, hogy a mi tésztánkra jó a kríz is!? Röviden: Krízistészta! Reményeink szerint szintén folytatódik az a sikeres kezdeményezés, hogy nem csak egyénileg készíthettek filmet, hanem a fesztivál szervezésében megszülető „életREklám workshopok” keretein belül is. Az egyik Budapesten, Xantus János vezetésével az SZFE-n, másik pedig a nagyváradi Partiumon, Patrovits Tamás irányítása alatt, február közepén! A workshop megrendezéséhez szükséges támogatásról szóló döntés előre láthatóan február elején születik majd meg, addig is a weboldalon található linken várjuk az előzetes visszajelzéseket azoktól, akiket érdekelhet a workshopon való részvétel!

Részletek és nevezési lap itt!

BUSHO 2012-ES ÉVJÁRAT: APOKALIPSZIS MUST!

A 8. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál (Budapest, 2012. szeptember 4–9.) várja a nevezéseket 2010. január 1. után készült, 30 percnél rövidebb fikciós, animációs és kísérleti filmek alkotóitól. Megújult weboldalunkon ettől az évtől kizárólag online nevezéseket fogadunk el az előzsűrizéshez, kivéve akkor, ha egy stúdió, iskola vagy alkotóműhely 5 vagy annál több filmet szeretne nevezni, ebben az esetben beküldhetik DVD lemezen a nevezéseket! Minden filmet angol felirattal kell ellátni, kivéve, ha a film eredeti nyelve angol, vagy ha nincs benne dialógus.

Nevezési határidő: 2012. április 30.
Az előzsűri várható döntése: 2012. június 15.

2011 BUSHO MOZI- ÉS ÉVZÁRÓ vetítés

Kedves BuSho-járók!

Összeállítottunk egy olyan vetítési anyagot, mely sokszínű, sokoldalú, sokrétű és sokkoló!
Mindenből egy kicsit, amolyan véget ért egy fejezet címmel:

GYŐZTESEK, VESZTESEK, WORKSHOP FILMEK, EFA JELÖLTEK,
ÉLETREKLÁMOK, DUNAMOZAIKOK, MAGYAROK, KÜLFÖLDIEK,
ANIMÁCIÓK, KÍSÉRLETEK, MEGLEPETÉSEK,

AZTÁN JÖHET A FINÁLÉ…

VIZUÁLLÍTÓLAG: ME-ME CO., KICSIT HALKAN ZENÉL: DJ HOOKER…

Welkám drink: erdélyi szilvapálinka (repetázható)!

Időpont: December 22. csütörtök 18:00 Vörösmarty mozi, Üllői út 4.

R-GO, erre jobb, ha 2012-ben nem építkezünk alapon, szerintem vegyünk búcsút az elmúlt 4 esztendő helyszínétől, ne könnyest inkább ködös tekintetes ura-most!

A NAGY VERSENY NYERTE A RÖVID VERSENYT: BUSHO 2011 DÍJAK

Véget ért a 7. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, ahol idén 962 nevezésből 93 alkotás került a versenyprogramba, melyet az előzsűrit követően a helyszínen a közönséggel együtt tekintett meg az Országos Diákzsűri és a nemzetközi zsűri is. A Solide Art Bt által megalkotott csodaszép szobrok mellett, idén is díjat ajánlott fel a Magyar Filmunio, a Kodak, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Soltész Reklámügynökség és az Extreme Digital. Elsőként az Országos Diákzsűri tagjai léptek a színpadra és indokolták döntésüket, akiktől ismét egy olyan alkotás kapta a fődíjat, melyet a nemzetközi zsűri is díjazott. A szervezők miután megköszönték a diákok munkáját, következhettek a nemzetközi zsűri kategória díjai, melyeket a zsűri nevében Wolfgang Leis adott át a jelen lévőknek. Mindenki nagy örömére sorban érkeztek az alkotók átvenni a díjakat. Mielőtt kihirdették a 7. BuSho fődíjas alkotásait, Miomir Rajcevic, a nemzetközi zsűri tagja röviden összefoglalta a zsűri véleményét, mely szerint nagyon színvonalas programot láthattak a nézőkkel együtt a remekül szervezett fesztiválon, egyetlen dolog hiányzott csupán: a versenyprogramba került magyar alkotók részvétele sajnos ezúttal is elenyésző volt. A díjkiosztót követően levetítették valamennyi díjazott alkotást, miközben a szervezők és a zsűri munkatársai interjút adtak, melynek során Kocsis Ágnes is nyilatkozott: "Az utóbbi 10 évben rengeteget fejlődött a kisjátékfilmek technikai színvonala, látszik, hogy egyre többen csinálnak ilyen filmeket, viszont azt hiszem, ez azzal jár, hogy egyre fiatalabbak is az alkotók és ezért néha azt éreztem, hogy kevésbé vannak végiggondolva a történetek. Persze voltak a programban, nagyon jó, kiváló rövidfilmek. Egy alkotó szabadsága nem biztos, hogy egyenlő a gondolat szabadságával, mert amit kitalál, azt valahogy meg is kell valósítani. Ahhoz pedig elengedhetetlen a pénz!" Köszönet valamennyi együttműködőnek és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mozgókép művészeti főosztálynak a támogatásért. Találkozzunk 2012-ben a 8. BuSho fesztiválon!

Indul az idei BUSHO

 

 
 
2011: A HETEDIK
Az átalakulások, avagy az átváltozások okozta minden nehézség ellenére Ismét célegyenesbe fordult a BuSho szekér, immáron hetedik alkalommal, vagyis 2011. augusztus 30. és szeptember 3. között újra a Vörösmarty moziban és további vidéki és határon túli helyszíneken kerül megrendezésre a 7. BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál!
 
Április végén zárult a több fronton megújult BuSho nevezés, hiszen első alkalommal nyílt lehetősége az alkotóknak a fesztivál weboldalán nemcsak a nevezési lapot kitölteni online, hanem a filmet is fel lehetett tölteni egy kattintással! Természetesen adódtak technikai problémák, melyeket azonban a mentha csapat jóvoltából sikerült orvosolni és elképzelhető, hogy jövőre az előzsűrizéshez kizárólag így lehet majd nevezéseket benyújtani. Ráadásul szintén első alkalommal idén a filmfestivals.com mellett a withoutabox is csatlakozott a gépezethez így végül összesen 55 országból lélegzetelállító 962 nevezés érkezett, mely kizárólag rövidfilmből egyedülállónak tekinthető Magyarországon.
 
 
Ezután a fesztivál történetének legkeményebb előzsűrizése következett, melyen a sorra elutasított pályázatokon felbuzdulva az önkéntesség évére hivatkozva nagy örömmel vetette be magát az 5 tagú előzsűri (Mag István - rendező asszisztens, Gergely Zoltán – filmrendező, Rimóczi László – forgatókönyvíró, Kocsis László Zoltán – gyártásvezető valamint Patrovits Tamás – animátor), majd június végére elkészült a 7. BuSho Fesztivál versenyprogramja, melyben 93 alkotás szerepel majd, kategóriánként 65 fikció, 16 animáció valamint 12 kísérleti film. Többek között felbukkan majd a vásznon Jean Reno (The Philosopher), Djoko Rosic (Along the wire) vagy éppen Elek Ferenc (Finale), az animátorok között Cakó Ferenc munkája is a világhírű lengyel animációs filmekkel száll versenybe, de több nagy fesztivált megjárt rövidfilm is érkezett, Kárpáti György Mór: Erdő című alkotása vagy a román-német kooprodukcióban készült Silent River. A nevezési statisztikák áttekintését követően nem meglepetés, hogy a legtöbb film a spanyoloktól került a legjobbak közé, de összességében színes a nemzetek listája is. Ezen kívül idén is lesz Panorama szekció, melyben a versenyről éppen lemaradt alkotásokat és egyéb érdekességeket vetítik majd, valamint szokás szerint műsorra tűzik valamennyi beérkezett magyar alkotást, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsanak filmjének bemutatására.
 

A napokban lejárt az akkreditációs határidő is, ismét rengeteg külföldi vendég jelezte részvételét a fesztiválon és a szervezők nagyon bíznak benne, hogy az érdeklődők mellett a magyar alkotók is nagy számban tiszteletüket teszik majd. A központi helyszín mellett párhozamosan zajlanak majd a vetítések több vidéki és határon túli helyszínen is, mint például a szolnoki Tiszap’Art moziban, a szombathelyi Savaria moziban vagy a Nagyváradi Szabadság moziban. A budapesti vendégek számára ismét megrendezésre kerülnek a délelőtti programok, a veterán autóbuszos városnézés, a Parlament megtekintése vagy a fürdő látogatás. A vetítéseket követően ismét megrendezésre kerül a fesztivál egyik nagy dobása a nyilvános esti zsűri konzultáció, melyen a nemzetközi zsűri és az országos diákzsűri az alkotók és a közönség bevonásával értékeli a napközben látottakat! De természetesen a többi kísérőprogram is elmaradhatatlan a fesztiválon, tehát lesznek bestoffest vetítések a partnerfesztiválok legjobb filmjeivel, esti koncertek a Trafikban, Kultúrdiszkó, önkéntes fórum és egyéb érdekességek, meglepetések, szenzációk melyek még szervezés alatt állnak és a részletek majd az augusztus 30-i kezdés előtti napokban látnak napvilágot.

 

Lábfétis nyúlzáporral: indul a rövidfilm-szüret

Idén is mozivászonra festi a világot a BuSho fesztivál - ötvenhárom országból érkezett több száz nevezéssel. „Meg lehet vesztegetni sörrel, de akár borral is. Próbáld ki!” – vallja az egyik zsűritag a nemzetközi eresztésből. Minket persze a vetítések is érdekelnek: minden nap posztolunk egyet a rövidfilmek világából.

Megnyitó akadályversennyel

„Szünet után filmszüret!” – hangzik a 6. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál idei szlogenje. Újra a Vörösmarty mozi biztosítja az arénát, ahol a válogatott rövidfilmek szabadon düböröghetnek, meg sem állva az értékes díjakig. A megnyitó hagyományos akadályversennyel kezdődött: tavaly a mozi előtti feltúrt járda jelentett kihívást, most egy eldugult csatorna - a felgyülemlett vizet minden autó megtalálta és vastagon rávágta a járókelőkre, akik hangos sipítással rebbentek a moziba. A rendkívül rossz időjárás dacára (a filmekben ilyen időben mindig akasztanak valakit) a mozi villámgyorsan megtelt, talán az ingyen bor és pogácsa miatt, talán a számos rendező, színész és zsűritag jelenléte miatt.

Megosztó filmek és klasszikus retrospektív

Magyarország legnagyobb, kizárólag rövidfilmeket felvonultató fesztiválján 3 kategóriában (fikciós, animációs, kísérleti) idén is közel félezer nevezés érkezett, mintegy 53 országból. A versenyprogramban 15 magyar film is van, és olyan ismert filmek szállnak ringbe a nemzetközi mezőnyben, mint Kenyeres Bálint A repülés története, Alexei Alexeev Log Jam-je, vagy Géczy Dávid Stricik című filmje, ami a filmszemlén nagyon megosztotta a közönséget. A versenybe nem került alkotásokat az információs szekcióban vetítik. A kísérőprogramok közül kiemelkedik a közelmúltban elhunyt két legenda Bacsó Péter és Kállai Ferenc tiszteletére szervezett retrospektív vetítéssorozat, melyen filmkópiákról élvezhetjük újra a klasszikusokat, ráadásul angol feliratozással, hogy a külföldiek is értsék. Az esti koncertek helyszíne a Szabad az Á! lesz, ugyanitt, a Mikszáth téren, Silent Cinemát szerveztek esténként, melynek lényege, hogy maga a vetítés néma, akit pedig a hang is érdekel, az fülhallgatót kap és elmerülhet a rövidfilmekben.

Minden film mögött nagy döntés áll

Az est moderátora Szabó Sipos Barnabás volt, a megnyitóra pedig a nagyteremben került sor. Az előző esztendő magyar zsűritagja, Enyedi Ildikó, filmrendező arra kérte a nézőket, hogy a következő néhány napban próbáljanak kilépni a hagyományos, tetszik - nem tetszik nézőpontból. „Ha erről a néző lemond és belehelyezkedik abba a helyzetbe, amiben maga az alkotó is volt, mielőtt nekikezdett volna a filmnek, sokkal érdekesebb dimenziókat fedezhet fel. Mert a forgatás előtt volt egy történet, egy sztori, egy kaland. Minden film mögött nagy döntés áll. Mert egy fiatal alkotó kilépett az álomból a megvalósítás felé – a bizonytalan álmodozásból a realitás felé lépni sokkal nehezebb. Hiszen az alkotó azt kockáztatja, hogy esetleg leég, sőt azt, hogy az elkészült film saját magának sem fog tetszeni. Úgyhogy ez alatt a néhány nap alatt, míg a fesztivál tart, becsüljük meg ezt a bátorságot és kövessük végig az ő útjukat.”

Spotverseny Klapka Györggyel

Az eseményen bemutatkozott a nemzetközi zsűri: Xantus János, filmrendező a nemzetközi zsűri magyar tagja, Nagy-Britanniából Mary Davies (Nemzetközi Filmfesztiválok és a withoutabox filmes portál Európai kapcsolattartója) és Philippe Coquillaud, a francia Brest-i rövidfilmfesztivál igazgatója, valamit Wolfgang Leis, akit állítása szerint „meg lehet vesztegetni sörrel, de akár borral is”.

Első alkalommal szerveztek spotversenyt, melynek célja volt, hogy a 6. BuSho fesztivál reklámspotját a jelentkezők forgassák le. A megnyitón bemutatták a 15 spotot és kihirdették az első három helyezettet. Az első díj egy kiváló animációé lett, majd Klapka György sztárszereplésével a második helyezettet vetítették, a dobogó harmadik fokán pedig szintén egy trükkös technika végzett.

 

A rövidfilm egy novella - tanácsok kezdő rendezőknek

A fesztivál minden évben újabb adag rövidfilmet kap, a világ legtávolabb eső tájairól is. Nem keveset. A májusi előzsűri egyfajta fókuszcsoportként működött, ahol a zsűritagok a Néző szerepébe helyezkednek - ha őket nem hozza lázba egy-egy alkotás, a nézőt sem fogja. Néha egy jó alapötlet túlszárnyalja azt a tézist, miszerint nem lehet jó filmet csinálni irdatlan lóvé és full technika nélkül. Sok rendező elfelejti, hogy egy rövidfilmnél 5 perc is rengeteg idő, nem lehet húzni a sztorit, maximum akkor indokolt a tötyörgés, ha a végén irdatlan csattanó van. Néhány film lassan indul be, és a végén derül ki, hogy igazából a közepénél kellett volna kezdeni, és akkor jó lett volna. Pedig egy rövidfilm olyan, mint egy novella: nem lehet benne üresjárat.

A nyúlon túl

Találomra felütve a katalógust, számos ígéretes alkotást szemlélhetünk meg, többek között David Bonneville portugál rendező Heiko c. rövidjét, melyben egy hetvenéves esztéta és fiatal fiúszeretőjének, láb-fétisen alapuló, bizarr kapcsolatába kaphatunk betekintést. Szürreális kalandozást ígér, sok nyúllal, a Dolce di Limbo c. spanyol remek is, legalábbis a katalógusbeli kép és a mellékelt rövid szinopszis erre enged következtetni, ám az animációk és a kísérleti filmek szerelmesei sem fognak csalódni.

Busho 2: stricik és pszichedelikus pop-rock

Folytatódik BuSho járásunk: beszélgettünk egy portugál rendezővel, aki főleg a pajzán témákat szereti, és megismerkedtünk az írásvetítők új küldetésével. Rengeteg érdekes ember, egyetlen moziban.

Még a feliratot is ki kellett volna sípolni

A BuSho rövidfilm-fesztivál első vetítési napján, a koradélutáni órákban lövések dörrentek a Vörösmarty mozi folyosóján. Na, nem igaziak: a kihelyezett tévéből jöttek, melyen a mozivászon kínálata futott. A The End c. filmben egy isten háta mögötti helyen, egy középosztálybeli család irtott egy másikat az egyre fogyó vízkészletért. A másik megrázó alkotás Géczy Dávid Stricik c. meglehetősen ellentmondásos filmje volt, melyben szinte nem volt olyan mondat, ami nem tocsogott volna a válogatott káromkodásoktól. Ha kisípolták volna a megfelelő helyeken, az egész film hanganyaga nem lett volna több egy hosszú sípszónál, de tán még az angol felirat is tele lett volna csillagokkal.

A zsűri vezérhímje szorgalmasan jegyzetel

A szünetben a terem teljes tartalma elöntötte a folyosót: a nézők között ült egy angol reklámfilmszínész (nem értettem a nevét), aki elmesélte, hogy előzőleg már a neten összeírta, melyik film érdekli, és célirányosan ül be a vetítésekre. Wolfgang Leis, a zsűri vezérhímje elárulta, hogy az első napon még nem látott átütő alkotást, de a kezében tartott összejegyzetelt filmkatalógusból arra következtettünk, hogy nagyon alapos munkát végez. Csak találgatni tudjuk, hogy milyen jellemzőket írt a filmek mellé: persze nem nehéz elképzelni: jó vágás/rossz vágás, fölösleges kameraállások, túlhasznált zene, a morális középpont hiánya, unalmas stb.

 

Perverzió saját kútfőből

Elkaptuk David Bonneville-t, aki pont a saját filmjére érkezett vissza, nem tudni honnan. A portugál rendező elsősorban pajzán témákat dolgoz fel, és amikor megkérdeztük tőle miért, csak annyit válaszolt: mert egy elvetemült perverz állat. Az is érdekelt minket, hogy vajon a rendezési koncepcióhoz igénybe vesz-e szakértői segítséget, de azt válaszolta, hogy nem, minden ötlet és kivitelezés a saját fejéből származik.

Három napos hulla

Ágnes, aki fesztivál asszisztens, elárulta nekünk, hogy hatalmas lehetőség egy nemzetközi fesztivál, részben az országimázs, részben a közös programok miatt, melyek összehozzák az embereket. „A siker magvait a jelenben kell elvetni. Sok a hülye kérdés, de ezért ülök itt. Sokan kérdezik, mennyibe kerül a műsor, és örülnek, amikor mondom, hogy teljesen ingyenes és még egy szép katalógust is kapnak az élményhez.” Megismerkedtünk Sharlotte-al, a magyar származású absztrakt festőnővel, aki elárulta nekünk, hogy a festőecsetet hamarosan kamerára cseréli, mert van egy nagyon jó alapötlete.

A sztori magva sajnos igaz történet: egy pasas egy magyar pszichiátrián fekszik, mígnem egy szép napon észreveszi, hogy a mellette lévő ágyon fekvő férfi 3 napja halott. A főorvos éppen egy ápolónővel van elfoglalva, így azzal az indokkal rakja ki hősünk szűrét, hogy „ha elég gyógyult ahhoz, hogy hullákat fedezzen fel, akkor nem is annyira bolond”.

Pszichedelikus írásvetítő

Időközben befutottak az esti koncert tagjai, a Deep Husky zenekar – mivel fronténekes nincs, Hollós István billentyűssel beszélgetünk a bandából. Amikor zenélnek, mindenféle hangokat játszanak egyszerre, összevissza ritmusban, stílusuk az analóg sikítós pszichedelikusan módosított rock-pop-core. Felléptek már háztetőn, uszodában, de a Planetáriumban is. Aki tegnap este ott volt, egy felejthetetlen élménnyel gazdagodott. Hollós István elárulta, hogy a zenekar nevét énekelve kell kiejteni, egy jellegzetes dallammal, mert úgy jobban hangzik.

„Kicsit izgulok, de tudom, hogy a közönségtől függ minden. Játékom több egyszerű szinti-püfölésnél, inkább sound designt gyártok, egyébként gitáron játszom. Gyakran használunk analóg vetítést is, melyhez egy hagyományos írásvetítőt iktatunk be, itt pixelmentes grafikákat rakunk a zenei élmény dekorálására”. Vélhetően sokan mentek be a Szabad az Á!-ban dübörgő koncertre, mert a hűvös és nedves idő miatt a programban hirdetett silent cinema tegnap este is elmaradt. Reméljük, amint beköszönt a nyárutói hőség, és este is meg lehet maradni a teraszon, újra elindul.

Busho 3: a transzvesztita és a robotprosti

Megmutattuk a külföldieknek a Parlamentet, a koronát, és nem takartuk el az ülésterem pulpitusának oldalán lévő golyó ütötte lyukat sem. Egy kicsit faggattuk a zsűrit, de csak az elmorzsolt mosolyokból tudtunk következtetni egy-egy film tetszési indexére. Meggyőződtünk róla, hogy a Vörösmarty mozit mindig megtalálják a hibbantak, és újabb filmélményekkel gazdagodtunk.

Golyó ütötte lyuk a történelmen

Az eddigi évek megszokott gyakorlatához hűen, a Busho idén is szervezett BudapeXtreme túrákat vendégeinek. Az első napon egy veterán busszal vitték el a külföldi vendégeket egy kis városnézésre, érintve a főbb nevezetességeket. A második napon a Parlamentet nézték meg külföldi barátaink, Görögh Ferenc Busho-guide elárulta nekünk, hogy mind a 11 vendég el volt ragadtatva Parlamentünktől:

„Nem minden nap járok erre, így még én is meg voltam illetődve, ám egy pillanatra Észak-Koreában éreztem magam az állandóan a nyomunkban koslató biztonsági őr miatt. Kaptunk egy idegenvezetőt, megnéztük a koronát, amit nem lehetett vakuval fotózni, mert rongálja az állagát. Az ülésterem tök üres volt, pedig azt hittük, lázas munka zajlik itt. A túra számunkra is tartogatott érdekességeket, például kevesen tudják, hogy 1912. június 7-én lövések dördültek el a képviselői ülésteremben. Kovács Gyula képviselő rálőtt Tisza István házelnökre, majd fejbe lőtte saját magát is. A merényletet mindketten túlélték. Az egyik golyó ütötte lyuk máig látható a pulpituson.”

A helyzet fokozódik

A moziba visszatérve a megnyitóról maradt borokat bontogatva tippeltük, melyik film fog nyerni. A borokat sutyiban ittuk, mert limitált széria volt és csak a zsűritagok részesülhettek a pult alatti áldomásból... meg mindenki, aki szépen mosolygott. A második napon, törvényszerűen, már a zsűri is többet láthatott, így megkérdeztük Wolfgang Leis-t, hogyan látja most a mezőnyt: „A helyzet fokozódik, már van jelölt. Sok sivatag, kevés víz, de legalább már látni a célt.”

Délután betévedt az előtérbe egy fura szerzet, aki budai producernek adta ki magát, és azt mondta, mindjárt megveszi ezt a szép mozit, mert jó helyen van. Hosszú percekig szóval tartotta a brigádot, de amikor elment, az egyik mozis közölte, hogy már hozzá vannak szokva a háborodottakhoz, mert nem egyszer találják meg a Vörösmarty-t. Tavaly például bejött egy pizsamanadrágot és kórházi papucsot viselő pasas és hosszas nézelődés után megkérdezte, hogy étteremben van-e. Miután közölték vele, hogy ez egy mozi, megkérdezte, hogy körbe nézhet-e. Amint ez is megtörtént, 15 forintért szeretett volna valamit a büféből, majd közölte, hogy épp most lépett meg a zárt osztályról.

 

Fegyencek, robotprostik, transzvesztiták

Őrültségért nem kell a valóságban tartózkodni, mert odabent a vetítővászon tartogatta a legmerészebb kimérákat: láthattuk Alexei Alexejev Log Jam c. animációját, melyben három erdei állat zenei karrierjét drukkolhatta végig a néző. Talán a legemlékezetesebb film Indiából érkezett, 16-osra forgott és Shumona Banerjee álmodta vászonra Kusum címmel. A film egy fiatal transzvesztita prostituált és egy depresszív angoltanár románcáról szólt, miközben mindketten egy szűk szoba fogságába esnek. Az éjszakáról alkudoznak, de sokkal mélyebbre jutnak, mint a szimpla szex. A Consequancias c. portugál remekből a hölgyek megtudhatták, hogy nem tanácsos a férfinak lyukat beszélni a hasába, mert könnyen elsülhet egy fegyver.

1905-be repülünk vissza Kenyeres Bálint A repülés története c. filmjével. Normandiában járunk, ahol a felső-középosztálybeli család éppen végzett a piknikkel, egy utolsó fotót szeretnének még csinálni, de valaki hiányzik a képről. A legvéresebb élményt Christian Fisher szállította Németországból Sender77 címmel. A filmben egy új televíziós csatorna szökésben lévő bűnözők nyomába ered. Az egyik megfigyelt rájön, hogy egy biotransmitter van a fogába rejtve, így kézzel veszi ki azt, miközben dől a szájából a vér... és azt a csatorna kamerái természetesen egész közelről rögzítik. Már jóval oldottabb hangulatot hozott Le Lay Stefan Franciaországból: La Carte c. filmjében hét perce volt a színes képeslapon élő fiúnak összejönni a fekete-fehér képeslapon élő lánnyal. Kínából érkezett a Scavenger c. alkotás Han Bin rendező keze alól, aki 2038-ba repíti a nézőt, ahol egy srác beleszeret egy szeméttelepre dobott robot prostiba.

Fürdő, fokhagyma és Ivan utolsó napja

A Lukács fürdőben megmutattuk a külföldi vendégeknek, mitől elnyűhetetlen a magyar, beszélgettünk az alkotókkal és megismerkedtünk egy rövidfilm-rajongó jógamesterrel. A BuSho fesztivál utolsó két napja, díjkiosztóval.

Mitől olyan acélos a magyar?

Csütörtök este megérkeztek a lengyelek, az oroszok és a ciprusiak, tovább színesítve a nemzetközileg már amúgy is színes mezőnyt. A városnéző BudapeXtreme pénteki állomása a Lukács fürdő volt, amit - a külföldiek ámulatára – régi, klasszikus vonalú villamossal közelítettek meg. A fürdőben a németek felkészültek voltak, ellentétben a britekkel, akik hozták a formájukat, és törölközőtől-papucsig mindent ott béreltek. Amikor valamennyi vendég békésen elnyúlt a termálvízben, az egyik angol srác azt mondta, most már érti, miért ilyen kiegyensúlyozottak a magyarok: egy egész hetet el tudna tölteni itt. Hogy tovább fokozzuk az élvezeteket, és megmutassuk, mitől olyan acélos a magyar, bevittük őket a hideg-meleg medencébe és a különböző hőfokú vízben való hirtelen elmerülést ajánlottuk nekik, felváltva: vacogás és feloldódás – ez az egészség titka! Alig lehetett kirángatni őket a fürdőből, annyira élvezték, pedig a zsűrinek időre vissza kellett érnie a vetítésekre. Pénteken zajlott az utolsó vetítési nap, már nem csúszott olyan jól a bor, sokan átálltak a gyümölcslére, nehogy túl korán lefárasszák a szervezetet, és az esti, szezonzáró Kultúrdiszkóra mindenki viszonylag friss lehessen. A party egyaránt várta a nézőket, alkotókat, zsűritagokat egy kis csűrdöngölőre a Kinizsi utcai Africaféban.

Két percig nevetni

Megérkezett az egyik angol alkotó, aki a Caution wet paint: Jay and Kay save the world! c. angol abszurd filmet jegyezte, melyben két földön kívüli tejesüveg le akarja igázni az emberiséget. A rendező, Charles Michel Duke a vetítés után elmondta: „érdekes volt megfigyelni azt, hogy a nézők filmem mely pontján nevetnek, de az még érdekesebb összehasonlítás volt, hogy a magyar közönség két perc után nevetett csak, míg a franciaországi vetítés publikuma két percig nevetett.” Csütörtök és péntek este már elindult a Szabad az Á!-ban a Silent cinema: külön élmény, amikor az ember, egy fülessel a fején, a friss estében filmeket nézhet. Itt találkoztunk Patrovits Tamás animáció-guruval, aki egyben az előzsűri egyik tagja is volt. „Idén is nagyon sok jó animáció jött, remélem ez a tendencia a következő Busho-n is folytatódik. Fontos, hogy a műfaj mindig megújuljon, jó ötletek, megoldások, kivitelezések és új technikák által" - mondta.

Fokhagymát és vizet a népnek!

A péntek délutáni vetítésen megismerkedtünk Ákossal, aki már három éve rendszeres látogatója a fesztiválnak és nagy rajongója a jógának. Beavatott minket az egészséges élet titkába, állítása szerint fokhagyma és rengeteg víz az egészség kulcsa, kiegészítve alapvető, otthon is végezhető, könnyű jógagyakorlatokkal. Ákos felhívta a figyelmünket, hogy mennyire fontos lenne minden embernek elsajátítani a tibeti tűzlégzést, vagy legalább az oly divatos pránanadit. Filmvadász jógamesterünk jelenleg a tantrával ismerkedik és többször rávilágított arra, hogy ha napi rendszerességgel mondogatnánk 10-15 percig néhány autentikus mantrát, elkerülhetnénk a betegségeket. Ő minden nap 2 liter folyadékkal indít, majd jógázik-mantrázik egy keveset, és állítása szerint 10 éve nem látta orvos. Valóban kortalannak tűnik és a nők is rajonganak érte, ilyenek is, olyanok is: „Egyszer megismerkedtem egy magát vegának mondó csajjal, aki az egyik fesztiválon egy csecsemőfejnyi hamburgerrel jött velem szembe”. Ákos szeptember végén lesz ötven éves, így boldog szülinapot és sok jó filmet kívántunk neki, a fesztivál utolsó napjára.

Átadták a díjakat

A várva várt pillanatot ismét Szabó Sípos Barnabás tette még tökéletesebbé, aki szombat este hét órakor bejelentette a nemzetközi zsűri döntését: a Legjobb válogatás díját a spanyol Promofest stúdió vihette el, míg a Legjobb némafilm díja a francia Le Lay Stafan-t illette meg La Carte c. alkotásáért. A Legjobb animáció díját a Benigni c. finn film kapta, a Legjobb vígjáték pedig az Uwe+Uwe c. német alkotás lett. A Legjobb alakítás díja Mareille Labohm-é lett a Kaas c. filmben nyújtott szerepléséért. A Legjobb ötlet díja a magyar Ez titok az ilyesmi... c. filmé lett, míg a Legjobb operatőr Maly Róbert lett, aki a Duna tévével közös díjat vehetett át az Ulmi szabóért. A Zsűri Különdíjban részesítette a La culpa del otro c. spanyol remeket, ám a Bronz Busho a The End c. filmé lett, míg az ezüstöt az indiai Kusum vitte el. Az Arany Busho az orosz rendező Aleksey Andrianov - The last day of Bulkin I.S. c. filmjét illette.A filmben szereplő köztisztviselő házról-házra jár, és olyan emberekhez kopogtat be, akiknek aznap meg kell halniuk. Egy kérdőíven ki kell pipálniuk azt a részt, hogy „tökéletesen elégedett voltam az életemmel”. Ivan Szergejevics Bulkin ezt visszautasítja.

BUSHO VIVAZ SPOTVERSENY / BUSHO VIVAZ SPOT COMPETITION

2010-ben első alkalommal szerveztünk spotversenyt, melynek célja volt, hogy a 6. BuSho fesztivál reklámspotját a jelentkezők forgassák le. Ehhez minden jelentkező kapott egy HD minőségű videórögzítésre képes  telefont, egyenként 10-10 napra, melynek eredményeképpen 24 érvényes spot született (6 kizárásra került). A 3 tagú zsűri (Benkő Orsolya - BuSho, Köllő Killa - BuSho, Sirokai Péter - Sony Ericsson) döntését követően 15 spot került a versenyfilm blokkok elé, a legjobb 3 alkotó és a közönségdíjas pedig hazaviheti a készüléket.

Az alábbi postokban a beérkezett spotokat lehet értékelni a tetszik/like gombbal.  A zsűri által legjobbnak ítélt 3 filmet a BuSho megnyitóján hirdetjük ki (augusztus 31. 19:00. Vörösmarty mozi). A közönség választja ki viszont a negyedik díjazottat: egészen szeptember 3-ig lehet lájkolni! A negyedik díjat az kapja, akit a zsűri nem díjazott és a legtöbb szavazatot (facebook + youtube like) kapta. A BuSho díjkiosztója, amikor a spotverseny közönségdíját is odaadjuk,  szeptember 4-én  lesz 19:00 órától a Vörösmarty moziban.

In 2010 for the first time we announced a spot competition of which goal was to shoot 6.th BuSho’s advert spot by the audinece. The organizers gave mobiles with HD camera to the competitors for 10 days each. We recieved 30 works in total. The 3 member jury (Orsolya Benkő, Killa Köllő, Péter Sirokai) selected the best 15 and those will be on screen prior to competition programs. The best 3 and the public award winner can take a device home.

In these blogposts you can watch the competition spotfilms and vote for them with the facebook and youtube like buttons untill the 3rd of September. On the BuSho opening (31st of August, 19:00 Vörösmarty cinema) you will know who got the jury price, but you still have a chance to vote for your favourite film a forth price. We will give the audience award to the forth filmmaker on the Budapest Short Filmfest award ceremony, on 4th of September, 19:00.

 

Címkék: spot busho vivaz

Berkes Beatrix - Do you want a sho®t?

Szavazz (like/tetszik gomb alul) az alábbi videóra, ha neked ez tetszik a legjobban a BuSho spotversenyre érkezett filmek közül. Ugyanígy szavazhatsz közvetlenül a Youtube-linken is, ugyanis a szavazatok összeadódnak! A zsűri által legjobbnak ítélt 3 filmet a BuSho megnyitóján hirdetjük ki (augusztus 31. 19:00. Vörösmarty mozi). A közönség választja ki viszont a negyedik díjazottat: egészen szeptember 3-ig lehet lájkolni!

A közönség által odaítélt negyedik díjat az kapja, akit a zsűri nem díjazott és a legtöbb szavazatot (facebook + youtube like) kapta. A BuSho díjkiosztója, amikor a spotverseny közönségdíját is odaadjuk,  szeptember 4-én  lesz 19:00 órától a Vörösmarty moziban.

Samuel Vangerven - Sleep Walker / Alvajáró

Szavazz (like/tetszik gomb alul) az alábbi videóra, ha neked ez tetszik a legjobban a BuSho spotversenyre érkezett filmek közül. Ugyanígy szavazhatsz közvetlenül a Youtube-linken  is, ugyanis a szavazatok összeadódnak! A zsűri által legjobbnak ítélt 3 filmet a BuSho megnyitóján hirdetjük ki (augusztus 31. 19:00. Vörösmarty mozi). A közönség választja ki viszont a negyedik díjazottat: egészen szeptember 3-ig lehet lájkolni!

A közönség által odaítélt negyedik díjat az kapja, akit a zsűri nem díjazott és a legtöbb szavazatot (facebook + youtube like) kapta. A BuSho díjkiosztója, amikor a spotverseny közönségdíját is odaadjuk,  szeptember 4-én  lesz 19:00 órától a Vörösmarty moziban.
 

Riskó Zoltán - FelesÚt


Szavazz (like/tetszik gomb alul) az alábbi videóra, ha neked ez tetszik a legjobban a BuSho spotversenyre érkezett filmek közül. Ugyanígy szavazhatsz közvetlenül a Youtube-linken  is, ugyanis a szavazatok összeadódnak! A zsűri által legjobbnak ítélt 3 filmet a BuSho megnyitóján hirdetjük ki (augusztus 31. 19:00. Vörösmarty mozi). A közönség választja ki viszont a negyedik díjazottat: egészen szeptember 3-ig lehet lájkolni!

A közönség által odaítélt negyedik díjat az kapja, akit a zsűri nem díjazott és a legtöbb szavazatot (facebook + youtube like) kapta. A BuSho díjkiosztója, amikor a spotverseny közönségdíját is odaadjuk,  szeptember 4-én  lesz 19:00 órától a Vörösmarty moziban.